A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az AS Roma szerzett vezetést, azonban a Sahtar Doneck fordítani tudott két szép góllal. A római visszavágón is az olaszok szereztek vezetést, az 52. percben Kevin Strootman indításából Edin Dzeko került helyzetbe és nem próbálta meg eltolni a kimozduló kapus mellett, hanem váratlanul elpöckölte Andrij Pyatov mellett.
Ezzel összesítésben 2-2-re állt a párharc, csakhogy az AS Romának volt egy idegenben lőtt gólja, amivel továbbjutásra állt. Ennek megfelelően csipkedni kezdték magukat az ukránok, de gólig nem jutottak. A vendégek sorsa a 79. percben pecsételődött meg, amikor Ivan Ordets tiszta lerántotta Dzekót, a játékvezető pedig azonnal felmutatta neki a piros lapot.
Az egyetlen, továbbjutást érő gólt nem tudta belőni a Sahtar, így a Farkasok jutottak a legjobb nyolc közé.
Kiemelt fotó: Giuseppe Maffia/NurPhoto