Foci

Politikai állásfoglalás miatt bűnhődhet Guardiola

Josep Guardioláról, a Manchester City edzőjéről régóta tudni lehet, hogy a katalán függetlenségi törekvések egyik élharcosa,

júniusban például egy demonstráción ő maga olvasta fel a Katalónia elszakadásáról szóló kiáltványt.

A spanyol rendőrség decemberben vizsgálatot indított Guardiola ellen, most pedig az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) idézte a fegyelmi bizottság elé hasonló ügyből kifolyólag.

Az FA közleményében az áll, Guardiola megsértette az öltözködési szabályokat azzal, hogy egy sárga szalagot visel a ruháján, ami politikai üzenetnek minőségül. Korábban már kétszer is figyelmeztették hasonló eset miatt a City edzőjét, aki a Wigan elleni, teljesen valószerűtlen vereség alkalmával is a ruhájára tűzte a sárga szalagot, amivel azt jelezte,

szolidaritást vállal a bebörtönzött katalán politikusokkal.

A közlemény szerint Guardiola március 5-ig reagálhat a mostani vádra, de mivel már tavaly ősszel is elmondta, hogy szívén viseli a börtönbe került emberek sorsát, nehéz elképzelni, hogy a mostani eset után ezentúl elfeledkezne a sárga szalagról.

A katalán népszavazást a spanyol kormány alkotmányellenesnek nyilvánította, a katalán parlament elnökségének több tagját pedig letartóztatták. A legfrissebb hírek szerint egyébként a katalánok többsége már nem akar elszakadni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik