Foci

Kubatov Gábor tovább emelné a Fradi 4 milliárdos költségvetését

A Ferencváros elnöke közel háromnegyed órás szilveszteri köszöntőt tartott még december 31-én. Kubatov Gábor beszédében hangsúlyozta, hogy a klub az elmúlt évtized legsikeresebb évén van túl.

A felnőttbajnokságokban 194 érmet és 92 aranyérmet szereztünk. Tavaly csak 54 felnőtt aranyat nyertünk. Az utánpótlásban is óriásit léptünk előre, 1033 éremmel zártunk, ebből 385 arany volt. Egy évvel ezelőtt ez úgy nézett ki, hogy 457 érmet és 207 aranyat gyüjtöttünk

– mondta az elnök. A számadás után Kubatov kitért a szakosztályokra, így a rendkívül sikeres női kézisekre is. Elmondta, a cél az, hogy a csapat folyamatosan ott tudjon lenni a Bajnokok Ligája négyesdöntőjében. A férfiak esetében jelenleg a stabil első osztályú tagság megszilárdítása a feladat.

Természetesen a labdarúgásról is szó esett. Kubatov megerősítette a pozíciójában a csapat német vezetőedzőjét, Thomas Dollt, miután elmondta, Doll a klub történetének legsikeresebb menedzsere, és továbbra is bíznak abban, hogy a vezetésével kiléphetnek a nemzetközi porondra.

A futballra jelen állás szerint 14 millió euró (kb. 4,3 milliárd forint) megy évente, de Kubatov szerint a komolyabb célokhoz komolyabb költségvetés szükségeltetik.

A következő évek feladata, hogy továbbjussunk az európai selejtezőből. Ehhez fel kell emelnünk a költségvetésünket, újabb szponzorokat kell bevonni, hogy elegendő pénzünk legyen a nemzetközi szerepléshez.

A Fradi-elnök az ultrákról elmondta, sikerült normalizálni a viszonyukat, ám még mindig keresik azokat, akik a DVSC elleni meccsen randalíroztak.

Addig nem nyugszom, amíg mindenkit be nem azonosítunk, és ki nem tiltunk a stadionból. És ez vonatkozik azokra is, akik nem értik meg, hogy a vidéki meccseinken nincs pirotechnika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik