Foci

Bundesliga 2017: Szalai-dupla, havas őrület és Dárdaiék tökéletes évzárója

A német labdarúgó-bajnokságról 2017-ben is bőven volt mit beszélni. Épp ezért kiválasztottunk öt mérkőzést, amely több szempontból is érdekes volt – főleg magyar szemmel nézve.

Április 15., 29. forduló: Hoffenheim – Borussia Mönchengladbach 5-3

A magyar válogatott Szalai Ádámnak évek óta az előző a legjobban sikerült szezonja. Bár többnyire csereként vetette be őt Julian Nagelsmann, a Bundesligában így is összehozott nyolc gólt a magyar támadó,

amivel a harmadik legeredményesebb volt csapatából, pedig sokkal kevesebb játéklehetőséget kapott a többieknél.

A Mönchengladbach elleni, áprilisi mérkőzésen a kezdőben kapott helyet Szalai, aki elég hamar meghálálta a bizalmat, előbb a 9. percben, majd a 24.-ben is eredményes volt, utóbbinál sarokkal talált a hálóba – ez már a harmadik duplája volt a szezonban.

Maga a meccs is elég mozgalmas volt, a Szalai-dupla után még a szünet előtt kiegyenlített a Mönchengladbach, a második gól ráadásul elég vitatott volt, az egyik vendégjátékos ugyanis kézzel ért a labdába. Kerem Demirbay szerencsés szabadrúgása, majd Mark Uth bombagólja után 4-2-re vezetett a Hoffenheim, és a hajrát ugyan izgalmassá tette a Mönchengladbach, a hazaiak végül 5-3-ra nyertek. Szalaiék a szezont végül a negyedik helyen zárták.

Május 13., 33. forduló: RB Leipzig – Bayern München 4-5

Az előző idényben ez a két csapat emelkedett ki a Bundesliga mezőnyéből, és hiába nyerte meg a bajnoki címet már korábban a Bayern, az utolsó előtti fordulóban lejátszott rangadó azért mégiscsak a presztízsről szólt. A lipcseiek egész jól kezdtek, már a 2. percben vezettek és ugyan Robert Lewandowski tizenegyesből bevette Gulácsi Péter kapuját, a második félidő elején már 3-1-es előnyben volt a házigazda, majd egy gyors gólváltás után 4-2 volt az állás a 65. percben.

Innen képesek voltak kikapni Gulácsiék.

Pedig az utolsó tíz percnek is még kétgólos előnnyel vághatott neki a Lipcse, de előbb Lewandowski szerzett gólt egy kipattanóból, majd David Alaba lőtt pazarul a léc alá szabadrúgásból, hogy a 95. percben Arjen Robben egy látványos szóló után eldöntse a meccset.

November 25., 13. forduló: Borussia Dortmund – Schalke 04 4-4

Peter Boszt a nyáron nevezték ki a Borussia Dortmund élére, a hollanddal pedig fantasztikusan kezdte a szezont a Dortmund. A bajnokságban lehengerlően játszott a csapat, miközben a Bajnokok Ligájában botladoztak, de ez eleinte nem nagyon aggasztott senkit.

Aztán egy szeptember 30-i, Augsburg ellen megnyert bajnoki után megállt a tudomány.

Egyszerűen képtelen volt nyerni a Dortmund, bő két hónap alatt egyedül a harmadosztályú Magdeburgot sikerült legyőzni, őket is a kupában. Úgy tűnt, hogy a rossz sorozat majd a Schalke elleni meccsen szakadhat meg, amikor 25 perc alatt került 4-0-s előnybe a BVB, de ezután hármat cserélt Domenico Tedesco, Bosz pedig a szezonban már sokadszor teljesen tehetetlennek bizonyult. A Schalke a második félidőben ledolgozta hátrányát, Naldo a 94. percben állította be a 4-4-es végeredményt.

Bosz még három meccset maradt, december elején, a Werder Bremen ellen elveszített bajnoki után rúgták ki. Utódja Peter Stöger, akit a Kölntől menesztettek egy héttel korábban.

Valami bűzlik a Borussia Dortmundnál
Azt nem tudhatjuk, hogy a Borussia Dortmund nagyjából két hónapos vesszőfutása véget ért-e, azt viszont igen, hogy Peter Bosz állásába került a Werder Bremen elleni vereség.

December 10., 15. forduló: Köln – Freiburg 3-4

A tök utolsó Köln otthon fogadta a Freiburgot, igaz, egy ideig úgy tűnt, hogy elmaradhat a meccs, óriási havazás volt ugyanis a városban a mérkőzés idején. Robert Kampka játékvezető végül úgy döntött, hogy le lehet játszani a találkozót és milyen jól döntött, az év egyik legszórakoztatóbb összecsapása kerekedett ki belőle.

A rendhagyó körülmények a kölnieket zavarták kevésbé, a havas pályán fél óra sem kellett, hogy 3-0-s előnybe kerüljenek. A bajnoki szezonban egyébként először rúgtak három gólt egy meccsen.

A találkozó ugyanakkor hűen tükrözte a kölniek egész idényét, mert bár Nils Petersen és Janik Haberer révén feljött 3-2-re a Freiburg, úgy tűnt, azért végre nyerni tudnak a hazaiak. Hát nem, Petersen a 90. és a 95. percben is berúgott egy-egy büntetőt, amivel fordított a Freiburg és 4-3-ra nyert.

Ez volt az a mérkőzés egyébként, amelyen a játékvezető nem találta, úgyhogy kimérte a tizenegyespontot.

A Köln azóta megszerezte első győzelmét a Bundesligában, a Wolfsburgot verték 1-0-ra. Még így is kilenc pont a hátrányuk az utolsó előtti Hamburg mögött.

December 17., 17. forduló: RB Leipzig – Hertha BSC 2-3

Ez a szezon egyelőre nem egy diadalmenet a Herthának, főleg úgy, hogy Dárdai Pál csapata az előző két szezonban pont ősszel teljesített kiemelkedően és telelt általában a dobogón. Ehhez képest most a középmezőnybe zuhantak a berliniek, így különösen fontos volt, hogy két bajnoki győzelemmel búcsúztatták az évet, előbb a Hannovert, majd a Lipcsét verték.

Utóbbi volt az igazán nagy skalp, ráadásul remek játékkal diadalmaskodott a Hertha.

Pedig felemásan indult a találkozó: az épp a Lipcséből elcsábított Davie Selke már a 6. percben vezetést szerzett, rögtön utána Jordan Torunarigha piros lapot kapott, úgyhogy a meccs szinte teljes egészét emberhátrányban töltötte a Hertha. Így is sikerült 3-0-s előnybe kerülni (az ősz kapusának választott Gulácsi Péter védte a lipcsei kaput), és ugyan zárkózott a házigazda, csak két gólt sikerült szerezniük.

Ez eddig a szezon bravúrja a Herthától.

Nyitókép: Boris Streubel/Bongarts/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik