Foci

Beismerte az angol játékvezető, hogy elnézte a tizenegyest

Vasárnap délután a Premier League 15. fordulójában nem bírt egymással a Bournemouth és a Southampton csapata. A legfőbb témát azonban nem az 1-1-s végeredmény szolgáltatta, hanem Jon Moss játékvezető döntése a 30. percben. Ekkor ugyanis a hazai csapat támadott, Adam Smith betört a tizenhatoson belülre, amikor Sofiane Boufal becsúszott. Smith elesett, a bírónak pedig döntenie kellett. Moss döntött: Smith műesésért sárga lapot kapott.

Az ügy itt nem ér véget, ugyanis a Bournemouth játékosa elárulta, hogy Moss beismerte a találkozó után,

Beszéltünk a lefújás után és bocsánatot kért, amiért nem adott tizenegyest, azt mondta büntető volt. Az nem baj, hogy tévedett, viszont kaptam egy sárga lapot és ez már zavar, mert a szezonban ez már az ötödik, így egy hibás döntés miatt ki kell hagynom egy meccset.

– idézi a BBC Smith-t.

Miután Angliában bevezették, hogy a utólag is el lehet tiltani játékosokat szimulálásért, elgondolkodtató, hogy fordított esetben miért nincs olyan szabályozás a szövetségnél, amely segítenek a BFC játékosán. A videós technika ugyanúgy rendelkezésre áll.

Az eset után egyébként így is a hazaiak szereztek vezetést Ryan Fraser góljával, ám Charlie Austin a második játékrészben egalizált. Az összefoglalóban 1:23-tól látható Smith sárga lapja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik