Foci

A Barcelona játékos saját csapata hanyatlását jósolja

Javier Mascherano alig játszik a Barcelonában, ezért már télen szeretne csapatot váltani. A 33 éves játékost azonban nem szeretné elengedni a katalán csapat, mivel Samuel Umtiti kidőlt a védelemből. Az argentin középpályás az utóbbi időben már elég éles kritikával illette saját klubját, sőt megkongatta a vészharangokat is.

Úgy gondolom, lejárt az időm a Barcelonánál, de ez így logikus, ha ilyen hosszú időt tölt valaki egy klubnál. Nincs bennem harag, pályafutásom legszebb éveit töltöttem itt, sohasem fogom elfelejteni, amit itt kaptam.

– mondta az argentin játékos az ESPN-nek pénteken.

Mascherano arra is kitért, hogy ha van is benne némi tüske, az csupán annyi, hogy Pep Guardiola hátvédet faragott belőle, pedig ő világ életében középpályásként érezte jól magát. A legszebb éveit más poszton kellett lejátszania emiatt.

Úgy tűnik a Barcelona szólhatott az argentinnak, hogy Umtiti kiesésével továbbra is védőként számolnak vele, mert az El Gráficónak már kimondottan csípős megjegyzést tett a katalánokkal kapcsolatban.

A Barca sikerkorszaka a végéhez közeledik, ebben biztos vagyok. Még nincs vége, de hamarosan eljön ennek is az ideje. Ez minden klubbal megtörténik, a játékosok sikersorozata nem tarthat örökké. Tudom is, hogy mikor lesz vége, de nem árulom el

Hogy Lionel Messi visszavonulására gondolt-e Mascherano, ezt a kedves olvasóra bízzuk, a Mundo Deportivo szerint azonban csak arról szól a történet, hogy a védekező középpályás karrierje végén még aláírna egy zsíros kínai szerződést.

(Fotó: AFP / Aris Messinis)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik