Foci

Hatalmas görög bakikkal kerültek vb-közelbe a horvátok

Nagy lépést tett a világbajnoki részvétel felé a horvát és a svájci labdarúgó-válogatott: előbbi hazai pályán 4-1-re múlta felül a görög csapatot, míg utóbbi idegenben 1-0-ra az északír együttest.

A horvátok szakvezetője, Zlatko Dalic ezen a meccsen mutatkozott be a válogatott élén, ugyanis elődjét, Ante Cacicot a csoportban elért második hely ellenére menesztették, mivel az utolsó négy találkozón mindössze négy pontot gyűjtött a gárda.

A görögök saját maguk alatt vágták a fát, az első gól előtt Karnezisz kapus hozott össze egy büntetőt egy rossz átvétel után, a negyediknél pedig Sztafilidisz adott gyakorlatilag gólpasszt a horvátokkal, mikor mellel nem tudta hazatenni a labdát. De érdemes megnézni a második gólt is, amit Kalinic egészen laza mozdulattal szerzett.

A svájciak a selejtezősorozat során tizedik sikerüket aratták: ezt megelőzően a magyar érdekeltségű hatosban kilenc győzelemmel és egy, az utolsó fordulóban elszenvedett vereséggel, rosszabb gólkülönbségük miatt szorultak a második helyre az Európa-bajnok portugálok mögé.

Most egy kezezés miatt megítélt büntetővel nyertek, a Milanban játszó, és Budapesten ellenünk is betaláló Ricardo Rodríguez nem remegett meg a fontos pillanatban.

Mindkét párharc visszavágóját vasárnap rendezik.

Európai vb-pótselejtező, 1. mérkőzések:

Horvátország-Görögország 4-1 (3-1)
gól: Modric (13., 11-esből), Kalinic (19.), Perisic (33.), Kramaric (49.), illetve Papasztatopulosz (30.)

 

Észak-Írország – Svájc 0-1 (0-0)
gól: R. Rodríguez (58., 11-esből)

 

Felkészülési mérkőzések:
Irán – Panama 2-1 (2-1)
Skócia – Hollandia 0-1 (0-1)
Örményország – Fehéroroszország 4-1 (2-0)
Finnország – Észtország 3-0 (2-0)
Románia – Törökország 2-0 (1-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik