Foci

Ha nincsenek vendégszurkolók, nincs balhé?

A görög és a horvát drukkerek sem szurkolhatnak a labdarúgó-válogatott idegenbeli világbajnoki pótselejtezőjén.

“A horvát és a görög szövetség vezetői Athénban megállapodtak, hogy a párharc során egyik mérkőzésen sem lesznek vendégszurkolók” – jelezte közleményében a horvát szövetség. A döntésről – amelyet “kockázatos biztonsági tényezőkkel” indokoltak – tájékoztatták a nemzetközi, valamint az európai szervezetet.

A két szövetség illetékeseinek félelme nem alaptalan. A két válogatott fanatikusai a 2012-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban is randalíroztak az egymás elleni mérkőzések során, de a görög és horvát szurkolók ellentéte a Dinamo Zagreb-PAOK Európa Liga-mérkőzésen is fellángolt.

A rendbontáshoz persze nem feltétlenül van szüksége egyik félnek a másikra. A horvát drukkerek a 2016-os Eb-n több alkalommal sportszerűtlenül viselkedtek, ezért az Izland és a Törökország elleni vb-selejtezőjüket zárt kapuk mögött rendezték meg.

A görög bajnokságot pedig a közelmúltban több alkalommal kellett ideiglenesen felfüggeszteni a szurkolói atrocitások miatt. A vb-pótselejtezős párharc első felvonását a zágrábi Makszimir Stadionban rendezik meg november 12-én, a visszavágóra három nappal később az athéni Georgiosz Karaiszkákisz Stadionban kerül sor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik