Vetítéssel kezdődött az FTC sajtótájékoztatója, a szombati, Debrecen elleni meccs (2-1) szünetében történt tömegverekedés felvételét tekinthették meg a sajtó képviselői. Az első felvételen azt láthattuk, hogy a B1-es szektor alatti részen egy csoport megtámad egy férfit, akit a falhoz szorítva rúgtak, ütöttek, a megtámadott egy ideig ellenállt, majd a földre vitték.
A másik felvételen az látszódott, amint az előző áldozat társát, egy szürke melegítős drukkert támadnak meg, ő a Bonyha néven ismert férfi, aki korábban, az ultrák távollétében vezérszurkolónak számított.
Nem ezt a felvételt mutatták be, ez még korábban került elő:
Bonyhát kukával kezdték el dobálni támadói, ő pedig egyensúlyát vesztette a lépcsőn, és amikor elesett, a földön alaposan megtaposták, megrugdosták, később kiderült, hogy eközben ő a késével két ember is megsebesített. Készült erről a brutális támadásról egy másik felvétel is, de a rendőrség annak a közzétételét nem engedélyezte.
A videózás után Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója válaszolt arra a mintegy 60 kérdésre, amely az elmúlt napokban érkezett hozzájuk az eset miatt.
A válaszaiból az alábbiakat tudtuk meg az ügyről:
- A klub a rendőrséggel együttműködve, annak minden segítséget megadva jár el. A klubnak nincs lehetősége se pró, se kontra hozzászólni a nyomozáshoz, ez egy köztérvényes bűncselekmény. Akik be lesznek vagy lettek azonosítva, azok egyetlen Fradi-sporteseményre sem mehetnek be, amíg a vizsgálat zajlik.
- Nem a Bonyha becenevű szurkoló támadt a többiekre, ez a videofelvételekből is kiderült.
- Nyíri Zoltán szerint bevált a megállapodás a szurkolók és Kubatov Gábor elnök között, hiszen a szurkolói csoportok vezetői is segítenek a balhéban résztvevők kiderítésében.
- Nyíri azt mondta, a klub részben felelősnek érzi magát a történek miatt, de úgy gondolja, nem tudták volna megakadályozni, mivel ez egy szervezett támadás volt.
- Az is kiderült, hogy a kés, amit Bonyha használt, egy bankkártya nagyságú eszköz volt, amelynek bicskaszerűen ki lehet nyitni az élét.
- 6000 ember jött be problémamentesen a kapukon, de a balhé során a kríziskezelő egység egy perc távolságra volt a helyszíntől. Legközelebb visszatérnek a B szektorokhoz.
- A vezetőség és a szurkolói csoportok korábban megegyeztek arról, hogy az ultrák visszatérésének feltétele, hogy a hajuk szála sem görbül azoknak a drukkereknek, akik a kemény tag távollétében is járnak a meccsekre. Ez a megállapodás a történtek alapján fel lett rúgva.
- A klub a biztonsági szolgálat felelősségét is vizsgálja, a vizsgálat még nem zárult le.
- A Fradi kitart amellett, hogy a szurkolók egy része vénaszkenneres azonosítás nélkül járhat be.
- 50 másodperc kellett a kríziskezelő egységnek, hogy odalépjen a tömgeverekedés helyszínére.
- Bonyha megpróbált bemenni a vénaszkenneres kapun, erre nem volt lehetősége, mert a keze be volt kötve egy sérülés miatt. Helyette a problémakapun ment be, ahol meccsenként 45-50 szurkoló jut be, olyanok, akik valami miatt az eredetileg kijelölt kapunál nem tudtak bemenni. Nekik egy hordozható eszközzel szokták ellenőrizni a jegyét.
A Fradi szeretne enyhítést elérni az MLSZ büntetése miatt. Akiknek a lezárt szurkolói szektorokba szól a jegyük, azok vehetnek a lelátó más részére belépőt a Videton elleni meccsre, amennyiben A típusú szurkolói kártyájuk van.
A klub a jövőben a történtek ellenére nem növeli a biztonsági személyzet számát, csupán átcsoportosítás lesz. Ezzel egy percről 20 másodpercre csökkenhet a reagálás ideje.
Az FTC létrehozott egy olyan bizottságot, ahol lehet fellebbezni a kizárások ellen, ez egy hétfős bizottság, amelybe három tagot a szurkolói csoportok delegálnak. Nyíri hangsúlyozta, hogy a szurkolói csoportok is segítik a munkát, mert nekik is érdekük, hogy minél hamarabb rend legyen.