Foci

Dzsudzsák Balázs: Mindenki a tavaly nyárba kapaszkodik

A bázeli 2-5-ről eltiltás miatt hiányzó Dzsudzsák Balázs Feröer ellen már ismét ott lehet a magyar csapattal. A 91-szeres válogatott a Nemzeti Sportnak a hétfői edzés után elmondta, nincs jó hangulat a csapaton belül.

A legnagyobb sablonszöveg, hogy kötelező a győzelem. (…) A Svájctól elszenvedett vereség az egész csapatot megérintette, de nem szeretnék mentegetőzni, csak annyit mondok, hogy tartozunk azoknak a drukkereknek, akik a bázeli túrát is vállalták

– mondta a magyar válogatott csapatkapitánya. Dzsudzsák szerint az előző két hazai meccsen is nagyszerű volt a hangulat a Groupama Arénában, együtt énekelték a Himnuszt is például, így kötelességük hajtani azokért, akik még mindig mellettük állnak.

A decemberben már 31 éves futballista szerint nincs értelme a 2016-os, nagy sikerű Eb-vel párhuzamba állítani a vb-selejtezős szereplést.

Nem akarok ebbe belemenni, mert nem szeretnék olyat mondani a Feröer elleni meccs előtt, aminek még nem érkezett el az ideje

– kezdte sejtelmesen a csapatkapitány, majd azért csak elmondott néhány gondolatot.

Mindenki a tavaly nyárba kapaszkodik (…), azóta viszont több fontos láncszem is kiesett, keressük a csapatot, amellyel sikeresek lehetünk, de hazai pályán bizonyítottuk, hogy a legerősebb csapatokkal is felvesszük a versenyt.

A magyar labdarúgó-válogatott kilenc meccs után 10 ponttal a harmadik helyen áll a selejtezős csoportban, így nem lesz ott a 2018-as oroszországi világbajnokságon. Ha Feröer nyer Budapesten, a negyedik helyen végzünk.

A mérkőzést október 10-én, kedden, 20.45-től a 24.hu-n is élőben követheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik