Foci

Nem fél a Gera-mentes magyar csapattól Feröer-szigetek válogatottja

Lars Olsen, a feröer-szigeteki válogatott szövetségi kapitánya szerint a magyar csapat nem lépett előre az Európa-bajnokság óta, ezzel együtt nehéz mérkőzésre számít a két együttes keddi világbajnoki selejtezőjén a sorozat zárásakor.

Minden játékosom készen áll a találkozóra, láttam a magyarok összecsapását, ismerem őket és azt is tudom, hogy inkább otthon erősek

– nyilatkozta a hétfői sajtótájékoztatón a dán tréner.

Olsen az MTI kérdésére válaszolva megjegyezte, a magyarok a tavalyi Európa-bajnokságon, valamint az azt megelőző selejtezősorozatban mutatott játékukat nem tudták megközelíteni az utóbbi időben.

Ez azonban annak is betudható, hogy Király Gábor visszavonult és Gera Zoltán sem játszott sérülés miatt.

A feröeri szakvezető kiemelte, óriási sikert jelentene az ország labdarúgásának, ha győzni tudnának a Groupama Arénában, amivel megszereznék a harmadik helyet a csoportban.

Jóan Símun Edmundsson, az együttes támadója arról beszélt, hogy a lettek ellen a kapufát találták el, ezen most javítani szeretnének.

Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy idegenben is képesek vagyunk jól játszani, gólt szerezni

A két csapat kedden 20.45-kor kezdődő találkozóján a harmadik hely a tét, a döntetlen a magyaroknak kedvezne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik