Foci

A Piquét gyalázó nézők miatt ért gyorsan véget a spanyolok edzése

Nem csitulnak a kedélyek Spanyolországban a katalán népszavazás után, a spanyol futballválogatott edzése 20 perc után véget ért, miután a szurkolók egy része folyamatosan inzultálta Gerard Piquét, a Barcelona védőjét.

Piqué többször is kifejtette politikai nézeteit, így pontosan lehet tudni róla, hogy elkötelezett híve a katalán függetlenségi törekvéseknek. Emiatt aztán akár a Barcelonával, akár a válogatottal lép pályára a spanyol stadionokban, rendre kifütyülik a nézőtéren, és az aktuális esemény, a katalán népszavazás csak felerősítette a kritikus hangokat.

“Katalán vagyok és annak is érzem magam, ma jobban, mint eddig bármikor. Büszke vagyok a katalán emberekre. A szavazás olyan jogunk, amit meg kell védenünk” – nyilatkozta a 30 éves védő a Barcelona hétvégi, Las Palmas elleni bajnokija után, amelyet nézők nélkül játszottak a Nou Campban.

Piqué akkor azt is elmondta, ha a szövetségben bárkinek szúrja a szemét, hogy tagja a válogatottnak, akkor még a vébé előtt lelép a színről.

Ilyen előzmények után került sor a spanyol válogatott edzésére Madridban, a csapat október 6-án Alicantéban lép pályára Albánia ellen, majd három nappal később Izraelben szerepel vb-selejtezőn.

A hétfői nyílt edzésen közel ezer drukker jelent meg, akik közül nagyjából kétszázan egyértelműen Piqué tudtára adták, hogy nem szimpatizálnak vele, a szokásos kifütyülés mellett különféle molinókon, valamint verbálisan is üzentek a 91-szeres válogatott hátvédnek.

“Piqué, te nyomorult, húzz el a válogatottból”, Piqué, Spanyolország a hazád” – ilyen és ehhez hasonló üzeneteket fogalmaztak meg a drukkerek, ami ahhoz vezetett, hogy a játékosok 20 perc után bevonultak az öltözőbe.

Kíváncsiak leszünk, ezek után milyen hangulat várható az alicantei meccsen. A spanyolok nyolc forduló után hárompontos előnnyel vezetik csoportjukat az olaszok előtt, ám a következő két meccsen Julen Lopetegui több fontos emberére sem számíthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik