Foci

Az egyik érintett megírja a magyar bundabotrány igaz történetét

Pomper Tibor megfordult a Ferencvárosban, a BVSC-ben, a Honvédban, a Dunaújvárosban, a REAC-ban, Fehérváron, Győrben, több, mint 200 első osztályú meccs van a lábában. Még a válogatott bő keretébe is behívták párszor, mert tehetséges labdarúgónak számított, csak éppen nehezen kezelhetőnek is.

Nyilván ennek köszönhető az is, hogy pályafutását nem dicsfény övezte, és nem olyan véget ért, amire sokan, talán ő is számított – 2012-ben beismerte, hogy bundázott, majd ezért jogerősen elítélték.

Nos, a közösségi médiában elég aktív, amolyan rendre igazmondónak tartott Pomper most gondolt egy merészet. Nem csak az internet felületén osztja meg gondolatait, hanem könyvet ír. Úgy fogalmaz, a honi fogadási csalás igaz történetét, ok-okozati összefüggéseit tárja fel azoknak, akik nem a bulvárblablára kíváncsiak, hanem a valóságra. Vajon van-e olyan még aktív szereplője a magyar futballnak, akinek van félnivalója?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik