Foci

Külföldről erősítette meg a védelmét a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be csütörtökön a szlovén Miha Blazic leigazolását. A 24 éves játékos elsősorban a védelem közepén szokott játszani, de be lehet dobni védekező középpályásként és a védelem szélén is, írja a fradi.hu.

Bár Blazicnak már nagyon fiatalon voltak angol kérői, ő maradt Szlovéniában. Szülővárosában, Koperben nevelkedett és ott is lett profi focista, 20 évesen már megkapta a csapatkapitányi karszalagot az egyik bajnokin. 2015-ben váltott, a Domzale együtteséhez igazolt, amellyel a mostani szezonban az Európa Liga selejtezőjében szerepeltek, az észt Flora, az izlandi Valur és a német Freiburg kiejtése után a Marseille állította meg őket. Blazic mind a négy párharcban végig a pályán volt.

Két Szlovén Kupa-győzelme van eddig, az egyiket a Koper, a másokat a Domzale együttesével nyerte a 185 centiméter magas játékos.

Miha Blazic többszörös korosztályos válogatott, egyszer pedig a szlovén B-válogatottban is pályára lépett. Júniusban, a Málta elleni vb-selejtezőn már a kispadon ült az A-válogatottban.

A nyitóképen Miha Blazic a Ffreiburgi Nils Petersennel csatázik a labdáért. Fotó: Europress/DPA/Patrick Seeger

Ajánlott videó

Olvasói sztorik