Foci

Egy angol másodosztályú csapatot kihúzhatunk Usain Bolt kérői közül

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Usain Bolt komolyan kacérkodik a gondolattal, hogy labdarúgónak álljon, miután augusztus 12-én végleg befejezte aktív atlétikai pályafutását.

A hír hallatán sokan csak mosolyogtak és legyintettek, de a Manchester United már meg is hívta a sprintert egy jótékonysági mérkőzésre a legendáik közé, a Barcelona legendák elleni mérkőzésre, a Dortmund pedig edzéslehetőséget ajánlott fel Boltnak.

Egybehangzó brit lapértesülések szerint a jamaicai már próbajátékra is jelentkezett az angol másodosztályú Burton Albionnál. Ben Robinson, a klub elnöke – nyilván a reklámlehetőséget látva – hajlana egy próbára.

Atlétaként sokat tett a sportért, természetesen érdekelne minket. Ha ugyanazzal a lelkesedéssel és elkötelezettséggel vágna bele a futballba is, akkor ki tudja, mi sülne ki belőle?

– mondta Robinson.

A csapat menedzsere, Nigel Clough már nem volt ilyen lelkes Bolttal kapcsolatban, ráadásul éppen akkor kérdezték meg a sprinter esetleges próbajátékáról, amikor a Middlesbrough elleni 2-0-ás vereséget kellett volna megmagyaráznia.

Nem is tudtam, hogy az elnök választja ki a játékosokat

– mondta Clough, aki azonnal leszögezte: szó sem lehet róla.

A Burton Albion három forduló pont nélkül áll a Championship utolsó helyén, ezzel az egyetlen klub a 24 csapatos mezőnyben, amely még nem szerzett pontot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik