Sport

Usain Bolt búcsúzóul megfenyegette a doppingoló atlétákat

Szerinte, aki csal azért, hogy legyőzzön egy nála jobbat, azt örökre el kellene tiltani a sportolástól. Ő a bizonyíték, hogy tisztán is lehetsz a világ legjobbja.

Vasárnap elbúcsúzott a közönségtől és az atlétikától Usain Bolt. Már nem versenyzett, de a londoni atlétikai világbajnokság utolsó versenyei után kisétált a pályára és intézett pár szót a drukkerekhez, illetve megkapta Sadiq Khan, londoni polgármestertől és Sebastian Coe IAAF-elnöktől a pályának azt a szeletét, amelyen a 2012-es olimpián triplázni tudott.

Elbúcsúztam a versenyzéstől és a szurkolóktól egyaránt. Elbúcsúztam mindentől. Közel voltam, hogy elsírjam magam, de végül nem jöttek a könnyek.

Ezután szóba került az utolsó, drámai verseny. Szombaton Bolt a 4×100-as váltó utolsó tagjaként sérült meg a váltás után nem sokkal, nem tudta befejezni a futamot. Yohan Blake vasárnap azt mondta, azért történt mindez, mert túl sokat kellett várniuk az éremátadások miatt, ezt most Bol is meg tudta erősíteni a Guardiannek. De, nekik, sportolóknak, alkalmazkodniuk kell – tette hozzá.

Az utolsó világbajnokságán így egy bronzéremmel zárt, 100-on lett harmadik, a nagy rivális, korábban kétszer is dopping miatt eltiltott Justin Gatlin nyerte meg a számot. Usain Bolt 8 olimpiai, és 11 világbajnoki cím, összesen 14 vb-érem után vonul vissza.

Fotó: Karwai Tang/WireImage

Nem hiszem, hogy egy világbajnokság bármin is változtatna. Amikor elveszítettem a 100-at valaki azt mondta: ne aggódjak, Muhammad Ali is elveszítette az utolsó mérkőzését. Karrierem során évről-évre bizonyítottam magamnak. A szurkolók azt kérték, még egy évet húzzak rá, megtettem. Értük.

Később egy komoly téma, a dopping is szóba került. Bolt azt mondta, pályafutása során végig felszólalt a tiltott teljesítményfokozók ellen.

Szerintem örökös eltiltás kellene. Ha csalsz azért, hogy legyőzz egy jobb sportolót, akkor egy életre el kell, hogy tiltsanak. Ez a helyzet.

Hozzátette: nagyon mélyről kellett visszajönnie az atlétikának az utóbbi évek doppingbotrányai miatt, de ő maga bebizonyította, hogy tisztán is lehet valaki a világ legjobbja.

Ami a későbbieket illeti, egy kis ivást, bulizást, majd hosszas kikapcsolódást tervez, stresszes vébéje volt. Amikor pedig az következő 20 évéről kérdezték, azt mondta reméli akkor már házas lesz és lesz három gyereke. Nem fogja őket mindenáron sportolni vinni, de ha futni akarnak majd, akkor mutat nekik ezt-azt a sprintelésről.

Nem csak az olimpiai bajnoki címek, világcsúcsok és a világbajnoki érmek fognak nekünk hiányozni. Hanem Usain Bolt véleménye, személyisége, amivel megtöltötte a teret mindig is. Ez a világbajnokság bebizonyította, hogy rengeteg tehetséges atléta van. De betölteni ezt az űrt, az már egy másik dolog

– foglalta össze végezetül Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség elnöke, miért is fog hányozni a 30 évesen visszavonuló Usain Bolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik