Sport

Usain Bolt megsérült az utolsó versenyén

Bár az éremért csatázhatott volna, fájdalmas arccal feküdt a földön. Nagy-Britannia nyert, az Egyesült Államok lett a második, Japán a harmadik.

Eljött az a nap, amit nem annyira vártunk: ma futott utoljára Usain Bolt. A londoni atlétikai világbajnokságon a 4×100-as váltó volt az utolsó száma azt követően, hogy egyéniben csak 100-on állt rajthoz és lett meglepetésre a harmadik.

A jamaicai váltó a harmadik legjobb idővel jutott be a szombat esti fináléba, elsősorban Bolt jó futásának köszönhetően. A Justin Gatlinnel felálló amerikaiak és a britek előzték meg őket az előfutamoknál. Bár Jamaica nyerte a legutóbbi négy vébét és két olimpiát ebben a számban, bravúr lett volna tőlük az aranyérem.

A döntőben aztán Usain Bolt utolsó emberként megsérült, be sem tudta fejezni a versenyt. 

Nem vezettek a jamaicaiak, de azért nem álltak rosszul, amikor Bolt megkapta a váltóbotot. Nekilendült, aztán látszott, hogy valami nincs rendben, a lábához kapott végül elterült a földön. Talán nincs szakadás, vagy valami komolyabb sérülés, mert a verseny után már a csapattársai közt sétált.

A számot nagy meglepetésre a hazai váltó, a brit nyerte, amely a Chijindu Ujah, Adam Gemili, Daniel Talbot, Nethaneel Mitchell-Blake összeállításban futott. Az amerikaiak lettek a másodikak, míg a bronz is meglepő, Japán ért oda.

Usain Bolt így is minden idők egyik legsikeresebb atlétájaként vonul vissza. 2008-ban indult el a sikerkorszaka, azóta nyert 8 olimpiai bajnoki címet (9-et, de a pekingi jamaicai váltót utólag kizárták) és összesen 14 világbajnoki érmet. Ebből 11 arany, ami abszolút rekord a sportágban.

100-on (9,58), 200-on (19,19) és a 4×100-as váltó tagjaként (36,84) is világbajnoki csúcstartó.

A vigyorgó gladiátor, aki megmentett egy sportágat
Saját elmondása szerint is lusta, laza mint a Riga-lánc, falja az életet és a nőket. Usain Bolt története.

És gyakorlatilag nincs senki a láthatáron sem, aki az örökébe léphetne. Hacsak nem a dél-afrikai Wayde van Niekerk, akiről ITT írtunk bővebben.

Ami a többi versenyt illeti

A nőknél is most rendezték a 4×100-as váltók döntőjét, ott nem történt meglepetés, az amerikai csapat nyert, Nagy-Britannia a második lett, Jamaica pedig a harmadik. Allyson Felix, az aranyérmes váltó második embere minden idők legsikeresebb atlétája lett az érmek tekintetében, mert ez volt neki a 15. Usain Boltnak és Merlene Otteynak 14-14 van.

A női magasugróknál Marija Lasickene győzött, ő orosz, de most semleges színekben versenyzett, úgy ugrotta át a 203 centimétert. A nemzetközi szövetség zászlója alatt vonult fel és az IAAF himnuszát játszották le neki. Az ukrán Julija Levcsenko az ezüstérmes, a lengyel Kamila Licwinkoé a bronz.

A női 100 méteres gátfutásban a világcsúcstartó Kendra Harrison még mindig nem tudott nagy világversenyen érmet szerezni, most csak a negyedik lett. Az ausztrál Sally Pearson lett a győztes, ő annyira örült, a stadionból is majd kiszaladt. Amerikai ezüstérmes lett Dawn Harper Nelson személyében, a német Pamela Dutkiewicz bronzérme pedig kisebbfajta szenzáció.

A férfiak 5 kilométeres versenyéről és Mo Farah ezüstérmes búcsújáról a pályaversenyzéstől már írtunk bővebben.

A gerelyhajítók között a német Johannes Vetter az első, 89,89 méteres dobásával diadalmaskodott. Vetternek volt az a hatalmas dobása, amilyenre korábban még nem volt példa vb-selejtezőben és amivel megközelítette a világbajnoki rekordot is. Ettől most jócskán elmaradt, de belefért.

Férfi tízpróbában a riói olimpia ezüstérmese a francia Kevin Mayer győzött.

Az atlétikai vb szombati eredményei

férfiak:

5000 m:
1. Muktar Edris (Etiópia) 13:32.79 perc
2. Mo Farah (Nagy-Britannia) 13:33.22
3. Paul Kipkemoi Chelimo (Egyesült Államok) 13:33.30

tízpróba:
1. Kevin Mayer (Franciaország) 8768 pont
2. Rico Freimuth (Németország) 8564
3. Kai Kazmirek (Németország) 8488

gerelyhajítás:
1. Johannes Vetter (Németország) 89,89 méter
2. Jakub Vadlejch (Csehország) 89,73
3. Petr Frydrych (Csehország) 88,32

4×100 m váltó:
1. Nagy-Britannia (Chijindu Ujah, Adam Gemili, Daniel Talbot, Nethaneel Mitchell-Blake) 37.47
2. Egyesült Államok (Mike Rodgers, Justin Gatlin, Jaylen Bacon, Christian Coleman) 37.52
3. Japán (Tada Suhej, Izuka Sota, Kirju Josihide, Fudzsimicu Kendzsi) 38.04


nők:

100 méteres gátfutás:
1. Sally Pearson (Ausztrália) 12.59 másodperc
2. Dawn Harper Nelson (Egyesült Államok) 12.63
3. Pamela Dutkiewicz (Németország) 12.72

magasugrás:
1. Marija Lasickene (orosz, semleges színekben) 203 cm
2. Julija Levcsenko (Ukrajna) 201
3. Kamila Licwinko (Lengyelország) 199

4×100 m váltó:
1. Egyesült Államok (Aaliyah Brown, Allyson Felix, Morolake Akinosun, Tori Bowie) 41.82 másodperc
2. Nagy-Britannia (Asha Philip, Desiree Henry, Dina Asher-Smith, Daryll Neita) 42.12
3. Jamaica (Jura Levy, Natasha Morrison, Simone Facey, Sashalee Forbes) 42.19

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik