Élő Foci

Európa Liga: csoda, a Videoton kiverte a Bordeaux-t!

Az első perctől uralta a Videoton a Bordeaux elleni EL-visszavágót Felcsúton. A fehérváriak nagyon fegyelmezetten, okosan, bátran futballoztak a 2016-2017-es francia bajnokságban a hatodik helyen végző ellenfél ellen. Néhol kicsit fizikális volt a találkozó, sok volt a szabálytalanság, de a második félidőben a nagy iramot már valóban szép megoldások is övezték.

Ehhez viszont kellett az első félidő vége előtt pár másodperccel Stopira gyönyörű fejes gólja, amely után a franciáknak sem volt már kényelmes az állás.

Két piros lap is tarkította a találkozót, de az eredmény már a második 45+7 percben nem változott, a magyar csapat óriási sikert ért el. Már csak egy lépés hiányzik ahhoz, hogy ismét legyen magyar csapat egy európai kupa csoportkörében.

Európa-liga-selejtező, 3. forduló, második mérkőzés:

2017.08.03, 19.00. Felcsút, Pancho Aréna
Videoton-Girondins Bordeaux 1-0 (1-0)
Játékvezető: Dingert C. (GER)
Összeállítások:
Videoton: Kovács – Nego-Fiola-Juhász-Stopira – Suljic (Tamás)-Varga-Pátkai-Szolnoki – Scepovic (Lazovic)-Henty (Szabó)
Girondins Bordeaux: Costic – Gajic-Toulalan-Lewczuk-Sabaly – Plasil (Touré)-Vada (Mendy)-Sankhare – Kamano-Laborde-Malcom
Gól: Stopira (45+4)
Sárga lap: Szolnoki (7), Fiola (23), Varga (60), Pátkai (82), Juhász (83), Lazovic (89); Sabaly (41), Plasil (49)
Piros lap:
Varga (69); Sabaly (46)

Előzmények

Az első mérkőzést nagy csapatában a Bordeaux nyerte 2-1-re hazai pályán – ott, ahol tavaly júniusban a magyar válogatott 2-0-ra verte Ausztriát az Európa-bajnokságon. Mivel a Videoton új stadionja még nincs készen, az előző körhöz hasonlóan Felcsúton, a Pancho Arénában rendezik a visszavágót.

7. perc

A hetedik percben Szolnoki Roland kapta a meccs első sárga lapját.

5. perc

Az első öt percet a fehérváriak uralták, a franciák kis túlzással a félpályán sem mentek át.

3. perc

Újabb Scepovic-helyzet! Gyönyörűen került helyzetbe a támadó, de a bordeaux-i kapus Costic óriási védett.

1. perc

Már meg is volt az első magyar helyzet: Scepovic ugrott ki, elkapkodta a lehetőséget, és 14 méterről fölé bikázott.

Elkezdődött a meccs

A Bordeaux fehérben, a Videoton a szokásos piros-kék szerelésben lépett pályára.

Van remény, a Vidi játéban van

A Videoton nagy esélye az lehet, hogy a fehérváriak játékban vannak, a Bordeaux nem, hiszen a francia bajnokság még nem rajtolt el. Az előző szezon magyar ezüstérmese a három NB I-es forduló alatt  öt pontot szerzett, sorrendben: Balmazújváros ellen 1-1-es döntetlenre futotta, a Puskás Akadémia nem volt ellenfél (3-1), az Újpest ellen pedig csak egy 2-2-es iksz jött össze.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik