Foci

Újra edzésben a nemrég súlyosan megsérült magyar válogatott

Néhány napja mi is megírtuk, hogy Guzmics Richárd egy összefejelést követően már csak a kórházban tért magához. A kínai első osztályban játszó magyar válogatott hátvédről később derült ki, hogy nem annyira súlyos a sérülése, mint amekkora pánik kísérte. Habár több öltéssel kellett összevarrni sebét, a játékos már ma visszatérhetett csapatához.

Guzmics az Insta-profilján megköszönte az érte aggódók üzeneteit, és egyben meg is üzente:

készen áll a visszatérésre, nagyon várja már a következő meccset.

A 30 éves védő a felnőttek között kilenc szezont húzott le a Szombathelyi Haladásban, majd a lengyel bajnokságból, a Wisła Kraków-ból igazolt 2017-ben a kínai Jenpien Fundéhoz.

A magyar válogatottban 22 mérkőzésen szerepelt eddig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik