Kisebbfajta csodaszámba ment, hogy a Tottenham 1-0-ra kikapott a Gent vendégeként a labdarúgó Európa Liga egyenes kieséses szakaszában, úgyhogy a londoni csapatnak mindenképpen nyernie kellett otthon. Eriksen a 10. percben meg is szerezte a vezetést, a belgák azonban kiegyenlítettek, majd Alli brutális belépője után tíz emberre fogyatkozott a Spurs.
Így is az angolok domináltak, Wanyama góljával ismét vezetéshez jutottak és rohamoztak az újabb, már továbbjutást érő találat reményében. Kimaradt azonban egy csomó helyzet, egy kontra pedig megpecsételte a sorsukat. A végeredmény 2-2 lett, a Gent nagy meglepetésre 3-2-vel továbbjutott.
A meccs összefoglalója:
A Borussia Mönchengladbach 4-2-re győzött a Fiorentina otthonában. A német csapat hazai pályán 1-0-ra elveszítette az első mérkőzést, majd a visszavágón fél óra alatt kétgólos hátrányba került Paulo Sousa együttese ellen. Az első félidő végén Lars Stindl szépített, majd a szünet után kétszer is betalált, a végeredményt pedig Andreas Christensen állította be, így a Mönchengladbach jutott tovább 4-3-as összesítéssel.
A Celta Vigo hosszabbítás után 2-0-ra győzött a Sahtar Donyeck vendégeként. Az ukrán csapat 1-0-ra megnyerte idegenben az első meccset, majd a Harkivban rendezett visszavágó 90. percéig továbbjutásra állt, mivel nem született gól. A rendes játékidő utolsó percében azonban Andrij Pjatov szabálytalansága miatt büntetőt kapott a spanyol Celta, amit Iago Aspas értékesített.
A hosszabbítás második felében egy szöglet után Gustavo Daniel Cabral fejese döntötte el a továbbjutást a vendégek javára.
Eredmények – Európa Liga, a legjobb 16 közé jutásért, 2. mérkőzés
Sahtar Donyeck (ukrán)-Celta Vigo (spanyol) 0-2 (0-0, 0-1, 0-1), hosszabbítás után
Továbbjutott: a Celta Vigo, 2-1-es összesítéssel.
Olympique Lyon (francia)-AZ Alkmaar (holland) 7-1 (4-1)
Tj.: a Lyon, kettős győzelemmel, 11-2-es összesítéssel.
Fiorentina (olasz)-Borussia Mönchengladbach (német) 2-4 (2-1)
Tj.: a Mönchengladbach, 4-3-as öszesítéssel.
Sparta Praha (cseh)-FK Rosztov (orosz) 1-1 (0-1)
Tj.: a Rosztov, 5-1-es összesítéssel.
Tottenham Hotspur (angol)-KAA Gent (belga) 2-2 (1-1)
Tj.: a Gent, 3-2-es összesítéssel.
FC Köbenhavn (dán)-Ludogorec (bolgár) 0-0
Tj.: a Köbenhavn, 2-1-es összesítéssel.
KRC Genk (belga)-Astra (román) 1-0 (0-0)
Tj.: a Genk, 3-2-es összesítéssel.
Besiktas (török) – Hapoel Beer-Seva (izraeli) 2-1 (1-0)
Tj.: a Besiktas, kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.
AS Roma (olasz)-Villarreal (spanyol) 0-1 (0-1)
Tj.: a Roma, 4-1-es összesítéssel.
Zenit (orosz)-Anderlecht (belga) 3-1 (1-0)
Tj.: az Anderlecht, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt góllal.
Ajax (holland)-Legia Warszava (lengyel) 1-0 (0-0)
Tj.: az Ajax, 1-0-s összesítéssel.
APOEL (ciprusi)-Athletic Bilbao (spanyol) 2-0 (0-0)
Tj.: az APOEL, 4-3-as összesítéssel.
Osmanlispor (török)-Olympiakosz (görög) 0-3 (0-0)
Tj.: a Olympiakosz, 3-0-ás összesítéssel.
szerdán játszották:
Saint-Étienne (francia) – Manchester United (angol) 0-1 (0-1)
Tj.: a Manchester United kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.
FC Schalke 04 (német)-PAOK (görög) 1-1 (1-1)
Tj.: az FC Schalke 04, 4-1-es összesítéssel.
Fenerbahce (török)-FK Krasznodar (orosz) 1-1 (1-1)
Tj.: a Krasznodar, 2-1-es összesítéssel.