Foci

Dzsudzsák egykori csapatától igazolt válogatott focistát a Fradi

Az OTP Bank Ligában szereplő Ferencváros együttese hivatalos honlapján jelentette be Amadou Moutari szerződtetését.

Az 1994-ben született futballista felnőtt pályafutását 2011-ben kezdte meg szülővárosa csapatában, a nigeri élvonalban szereplő Akokana FC színeiben. Játékával hamar felhívta magára a figyelmet, olyannyira, hogy egy szezont követően sikerült Európába igazolnia. A Le Mans szemelte ki magának, amelynek B csapatában 2012 és 2014 között öt mérkőzésen szerepelt.

Moutari eközben bekerült a nigeri válogatottba is, ahol 2012 óta 21 mérkőzésen lépett pályára, debütáló évében játszott az Afrikai Nemzetek Kupáján is.

A középpályás 2014-ben nem csak klubot, de országot is váltott, a Metallurg Donyeck játékosa lett. Innen azonban hamar továbbállt legutóbbi klubjába, a korábban Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Anzsi Mahacskalába. Itt jött el számára az igazi áttörés, nem egészen két szezon alatt 52 találkozón szerepelt, és 6 gólt szerzett.

A zöld-fehérek új szerzeménye jobblábas, posztját tekintve bal oldali középpályás, de a másik oldalon, valamint feljebb tolva, jobbszélsőként is bevethető.

Most vagy soha. Fogadj élőben a tél legforróbb helyzeteire! Tippmixpro

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik