Sport

Vízilabda-vk: a magyar válogatott legyőzte a szerbeket

worldaquatics.com/photos/
worldaquatics.com/photos/

A magyar válogatott hétfőn a házigazda görögök felett aratott sikerrel kezdett, kedden pedig ötméterespárbajban győzte le a hollandokat, így szerdán úgy ugrott medencébe Szerbia ellen, hogy győzelemmel vagy ötméteresek utáni vereséggel is biztosítja felsőházas szereplését, azaz kijut a világkupa ausztráliai szuperdöntőjére.

A két csapat a januári belgrádi Európa-bajnokságon kétszer is összecsapott egymással, a házigazdák mindkét alkalommal győztek, ugyanakkor a döntőben diadalmaskodó együttesükből erre a tornára csak öten kerültek be a keretbe, a magyarok közül viszont kilencen is ott voltak a Belgrade Arenában felépített medencében. Varga Zsolt szövetségi kapitány ezúttal Leinweber Olivér személyében egy újoncnak is bizalmat szavazott, a keretből pedig Jansik Szilárd és Lugosi Csongor maradt ki.

A magyar csapat egészen a negyedik negyedig magabiztosan kézben tartotta a mérkőzést, a négy gólt szerző Vigvári Vince vezérletével megnyugtató előnyt dolgozott ki a záró nyolc perc előtt (11–7). A szerbek óriási hajrába kezdtek, és egy perccel a vége előtt minimalizálták a különbséget, de Fekete Gergő lövése nem sokkal a lefújást megelőzően eldöntötte az összecsapást. Ezzel az is eldőlt, hogy Varga Zsolt szövetségi kapitány csapata ott lesz a sorozat nyári nyolcasdöntőben.

A divízió I-es tornán a tavaly a nőknél kipróbált formulát alkalmazzák: a csoportkört követően az első két-két helyezett alkot egy újabb kvartettet, és játszik még egy teljes kört, így alakul ki a sorrend az 1–4. helyen, az 5–8. helyért hasonló módon zajlanak majd a meccsek. A tornáról öt csapat jut a Sydney-ben július 20–26. között sorra kerülő nyolcasdöntőbe, amelynek mezőnye a 2. divízióból érkező két válogatottal és Ausztrália együttesével egészül ki.

Vízilabda, Férfi világkupa, selejtező, A csoport, 3. forduló:

Magyarország–Szerbia 12–10 (3–2, 3–2, 5–3, 1–3)

magyar gólszerzők: Vigvári Vi. 4, Fekete 3, Varga Vi., Tátrai, Vismeg, Nagy Ád., Szalai 1-1,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik