Foci

Családi tragédia miatt hagyja abba Louis van Gaal

Sok minden történt a családomban, ami megváltoztatta azt, ahogy látom a dolgokat. Amikor elhagytam a Manchester Unitedet, úgy gondoltam, abbahagyom. Aztán ez a véleményem megváltozott, de most úgy hiszem, nem fogok többé edzősködni

– fejtette ki Van Gaal, aki irányította többek között az Ajaxot, az FC Barcelonát, a holland válogatottat, a Bayern Münchent és a Manchester Unitedet is.

Utolsó állomáshelye az angol klub volt, ahonnan tavaly májusban kellett távoznia. Elmondta, annak ellenére sem vállalt azóta állást, hogy kecsegtető ajánlatokat kapott Kínából.

Most vagy soha. Fogadj élőben a tél legforróbb helyzeteire! Tippmixpro

Hozzátette, már a 2014-es brazíliai világbajnokság után – ahol bronzéremre vezette hazája válogatottját – elgondolkodott a visszavonuláson, de a szigetországi munka lehetősége miatt végül folytatta.

Ez egy fantasztikus ország, amely így szintén bekerült az önéletrajzomba

– tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy van-e még valami, amit edzőként megvalósítana, Van Gaal azt felelte:

Nincs, mindent elértem az életben. Nézzék meg az országokat, ahol dolgoztam, a klubok szintjét, ahol edzősködtem, nincs semmi, ami kimaradt volna.

Van Gaal legnagyobb sikereit az Ajax szakvezetőjeként érte el, amellyel többek között Bajnokok Ligáját, UEFA Kupát és három bajnoki címet nyert. A spanyol és a német bajnokságban ugyancsak diadalmaskodott együttesével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik