Foci

Meglátjuk, felhúzza-e a falat a Trump-válogatott védelme Mexikó ellen

Magyar idő szerint szombat hajnalban az Egyesült Államok Mexikó legjobbjait látja vendégül a kontinens világbajnoki selejtezősorozatában.

Különösen pikánsnak ígérkezik a találkozó annak tudatában, hogy az USA 45. elnöke, Donald Trump kampánya során többször is kijelentette, szíve szerint falat húzna országa déli határára, melyet ráadásul Enrique Pena Nieto népével fizettetne ki.

Michael Bradley, az amerikaiak középpályása hangsúlyozta: a kampány véget ért, emellett sportszerű szurkolásra biztatta honfitársait:

Függetlenül attól, hogyan szavaztunk, kötelességünk összefogni és felsorakozni az új elnökünk mögé. Higgyünk és bízzunk benne, hogy azt fogja tenni, ami az egész országnak a legjobb. Remélem, hogy a szurkolóink szenvedélyesen drukkolnak majd, és azt is, hogy rendbontás nélkül ér véget a meccs.

A két ország párharcának története nem mentes a balhéktól, az amerikai szövetség ennek megfelelően a mexikói határtól 1900 km-re fekvő Mapfre Stadiont választotta a mérkőzés helyszínéül.

Készen állunk arra, hogy november 11-ét a mexikói történelem részévé tegyük

-használt nagy szavakat Giovani dos Santos, a mexikói csapat támadója. Hazája legutóbb 2011 nyarán tudta a rendes játékidőben legyőzni a nagy riválist.

A CONCACAF-zóna az ötödik, egyben utolsó csoportkörnél tart, melyben már csak hat csapat – a fent említett két válogatott mellett – Trinidad és Tobago, Honduras, Costa Rica, valamint Panama legjobbjai vesznek részt. Az első három helyezett kijut a 2018-as világbajnokságra, a negyedik pedig pótselejtezőt játszik az ázsiai zóna ötödik helyezettjével.

Ne hagyd ki az ősz legjobb legjobb focimeccseit. Fogadj a Tippmixpron!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik