Foci

Sevillában egy “francia gyémántot” csiszoltak tökéletesre

Vannak későn érő labdarúgók. Itt van például ez a kongói családból származó, de már Franciaországban született srác, aki jelen állás szerint úgy futballozik, mintha a francia legenda Patrick Viera és a spanyol passzzseni Xavi ötvözete lenne. Mégis, ezt az 1988. december 15.-én született nagyra nőtt francia labdarúgót lényegében elfelejtettek hazájában.

A 193 centiméter magas védekező középpályás az Amiens SC ifiakadémiáján kezdett futballozni, és 2008-ban kapott profi szerződést a csapattól és debütált a másodosztályban.

Egész szépen indult a karrierje, lévén 2009-ben bemutatkozott az U21-es válogatottban is. Játéka megtetszett az akkor még a Premier League-ben érdekelt Blackburn Roversnek és le is csaptak rá, majd Stoke-ba helyezte át a székhelyét.

Ne hagyd ki az ősz legjobb legjobb focimeccseit. Fogadj a Tippmixpron!

Hat év angliai légióskodás után 2015 nyarán vette meg a Sevilla és jól tette. Szerdán, a Dinamo Zagreb elleni 4-0-ra megnyert találkozón, mint az utóbbi időben mindig, kezdő volt Jorge Sampaoli csapatában és döbbenetes statisztikát produkált.

Steven N’Zonzi 130 passzt jegyzett a 90 perc alatt, ami magában is szokatlanul magas szám, de ebből 92 százalék, azaz 120 pontos is volt, ami egyenesen lenyűgöző.

A statisztikusok azt is kiszámolták, hogy N’Zonzi ezzel pontosan 24 -gyel előzi meg a szerda esti második legjobb passzolóját. Az ember azt hihetné, ok, egy védekező középpályás, modernebb nevén mélységi irányító – Nagy Ádám is ezen a poszton tűnt ki -, inkább biztonságra tör, ezért könnyű neki, mert jobbára hátrafelé és oldalra passzol, de N’Zonzi nem.

Szerda este egészen hihetetlen módon öt(!) kapura lövése – olykor egy-egy NB1-es meccsen összesen nincs ennyi – volt, amiből egy gólt is szerzett. Az már csak hab a tortán, hogy két egyéni akciója mellett három helyzetet is kidolgozott.

Két hete, N’Zonzi ennél is jobb mutatókat ért el Zágrábban. Akkor 127 passzából 121 találta meg a címzettet, ami 95 százalékos passzpontosság.

Amit nem értünk, hogy lehet, hogy egy ilyen képességű játékos csak U21-es válogatott volt eddig? Miért hanyagolják a felnőttek közt akkor, amikor – mint írásunk elején megjegyeztük – Patrick Viera méltó utódja lehetne.

Eredmények – Bajnokok Ligája, 4. forduló

E csoport:

AS Monaco (francia)-CSZKA Moszkva (orosz) 3-0 (3-0)
gólszerzők: Germain (13.), Falcao (29., 41.)

Tottenham Hotspur (angol)-Bayer Leverkusen (német) 0-1 (0-0)
g.: Kampl (65.)

Az állás: 1. AS Monaco 8 pont, 2. Bayer Leverkusen 6, 3. Tottenham Hotspur 4, 4. CSZKA Moszkva 2

F csoport:

Legia Warszawa (lengyel)-Real Madrid (spanyol) 3-3 (1-2)
g.: Odjidja (39.), Radovic (58.), Moulin (83.), illetve Bale (1.), Benzema (35.), Kovacic (85.)

Borussia Dortmund (német)-Sportig Lisboa (portugál) 1-0 (1-0)
g.: Ramos (12.)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Borussia Dortmund 10 pont, 2. Real Madrid 8, 3. Sporting 3, 4. Legia Warszawa 1

G csoport:

FC Köbenhavn (dán)-Leicester City (angol) 0-0

FC Porto (portugál)-Club Brugge (belga) 1-0 (1-0)
g.: André Silva (37.)

Az állás: 1. Leicester City 10 pont, 2. Porto 7, 3. FC Köbenhavn 5, 4. Club Brugge 0

H csoport:

Sevilla (spanyol)-Dinamo Zagreb (horvát) 4-0 (1-0)
g.: Vietto (31.), Escudero (66.), N’Zonzi (80.), Ben Yedder (87.)
kiállítva: Stojanovic (45+1.)

Juventus (olasz)-Olympique Lyon (francia) 1-1 (1-0)
g.: Higuaín (13. – 11-esből), illetve Tolisso (85.)

Az állás: 1. Sevilla 10 pont, 2. Juventus 8, 3. Olympique Lyon 4, 4. Dinamo Zagreb 0

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik