Foci

Mourinhót bíróság elé citálják

eva carneiro (Array)
eva carneiro (Array)
A Chelsea mellett a portugál mestert is beperelte a korábbi csapatorvos.

Eva Carneiro visszautasította a Chelsea 1.2 millió fontos kárpótlási ajánlatát és új dokumentumokat juttatott el a munkaügyi bíróságnak – számolt be a bbc.com.

A hölgy a londoniak csapatorvosaként dolgozott 2015-ben, de a Premier League nyitófordulójában elvágta magát az akkori vezetőedzőnél.

José Mourinho azért borult el a Swansea elleni bajnokin (2-2), mert Carneiro az engedélye nélkül rohant be a pályára Eden Hazardot ápolni.

Emiatt a “Kékek” kilenc emberrel fejezték be a találkozót, a mester szerint pedig ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csak egy döntetlenre futotta azon a mérkőzésen.

Mourinho azonnal száműzte az öltözőben rendkívül népszerű doktornőt, aki a továbbiakban nemhogy a kispadra nem ülhetett le, de még az edzések látogatását is megtiltotta neki a portugál edző.

Carneiro nem hagyta annyiban az ügyet, bíróságra ment, most pedig visszautasította a csillagászati összeget és a klub mellett a portugál mestert is beperelte. Ügyvédei szerint Mourinhónak kihallgatáson is részt kell majd vennie a közeljövőben, ezt korábban egyszer már elmulasztotta.

Mourinhónak kifejezetten kellemetlen az időzítés, hiszen nemrég nevezték ki a Manchester United vezetőedzőjének, ahol a jövőt építené. Egyelőre a múltat kell rendbe tennie a bíróságon.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik