Foci

Tizennégy éve sikerült utoljára a Realnak az, amire kedd este készül

Az angolok becsületéért harcol a Manchester City Ibráék ellen.

Szurkolóik támogatására is számítanak a Real Madrid játékosai, akiknek kedd este hazai pályán 2-0-s hátrányból kell kiharcolniuk a továbbjutást a Wolfsburg ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának visszavágóján.

Kedden 80 ezer néző előtt fogunk harcolni, s megpróbálunk átgázolni a Wolfsburgon

– nyilatkozta a védő Dani Carvajal, a szélső Lucas Vazquez pedig ehhez hozzátette:

Az életünkért fogunk küzdeni, s 80 ezer drukkerrel a hátunk mögött el fogjuk érni a célunkat.

A Real háromszoros aranylabdás portugál támadója, Cristiano Ronaldo a klub honlapjának azt mondta, “hideg fejjel és türelmesen” kell futballozniuk, s “ki kell szenvedniük” a sikert.

A továbbjutás a fő célunk, s ez az egyetlen olyan eredmény, amely után a játékosok és a szurkolók is boldogan hagyhatják majd el a Santiago Bérnabeu stadiont

– nyilatkozta Ronaldo.

A Madrid egy felforgatott csapattal 39 perc alatt “intézte el” a szombati bajnokiján az Eibart, s mivel a listavezető és címvédő Barcelona kikapott San Sebastianban, a királyi gárda négy pontra megközelítette ősi riválisát a Primera Divisiónban.

A Wolfsburg múlt szerdán alaposan meglepte a Zinedine Zidane irányította Realt, majd szombaton 1-1-es döntetlent játszott a Bundesligában a vendég Mainzzal, igaz, Dieter Hecking vezetőedző négy futballistáját pihentette a Madridot legyőző együttesből.

A Real legutóbb 2002-ben tudott fordítani a BL-ben, akkor a nyolc között 2-1-re kapott ki a Bayern München vendégeként, de a Bérnabeuban 2-0-ra nyert, s végül a BL-trófeát is elhódította. Azóta a Madrid az egyenes kieséses szakaszban nyolcszor veszített az első meccsen, s ezek után egyszer sem sikerült kiharcolnia a továbbjutást.

Kedden úgy lépünk pályára, mintha az életünk múlna rajta. Múlt szerda óta az egész város a Madrid legyőzéséről, és a visszavágóról beszél. Utóbbi nem lesz könnyű

– nyilatkozta André Schürrle, a Wolfsburg világbajnok támadója.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

A másik keddi negyeddöntős visszavágón az egyetlen állva maradt angol csapat, a Manchester City fogadja a Paris Saint-Germaint azután, hogy Párizsban értékes 2-2-es döntetlent játszott a Zlatan Ibrahimovic fémjelezte francia bajnokkal.

Ahhoz, hogy a City története során először elődöntős legyen a BL-ben, győznie kell, de a gól nélküli és az 1-1-es döntetlen is elegendő lehet a számára. A manchesteri együttes a 2012/13-as idényben nem jutott túl a csoportkörön, a legutóbbi két szezonban pedig a nyolcaddöntőben kényszerült búcsúra.

Manuel Pellegrini, a City vezetőedzője azt mondta, Sergio Agüero, a csapat legeredményesebb játékosa apró sérülést szedett össze a West Bromwich ellen 2-1-re megnyert szombati Premier League-meccsen, de így is pályára léphet kedden.

A PSG-t irányító Laurent Blancnak kollégájához képest nehezebb dolga lesz a csapat összeállításakor, ugyanis eltiltás miatt nem számíthat a védő David Luiz és a középpályás Blaise Matuidi játékára. Blanc ugyanakkor reménykedhet abban, hogy a sérülése után a vártnál gyorsabban felépülő Marco Verratti már futballozhat kedden.

Mindkét keddi mérkőzés 20.45 órakor kezdődik, a Real Madrid-Wolfsburg összecsapást Kassai Viktor vezeti majd.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik