Foci

Padlóra küldte a Lokit a Honvéd, Újpesten kapott ki a DVTK

A Budapest Honvéd focicsapata nem nyerni jár idegenbe ebben a szezonban. A kispestiek az idényben két győzelmet, három döntetlent és hét vereséget tudtak felmutatni a 25. forduló előtt, ráadásul a második Debrecen otthonába látogattak.

Ehhez képest Marco Rossi tanítványai rendesen bekezdtek, már a 4. percben vezetéshez jutottak Eppel révén, majd ugyanő duplázta meg az előnyt a 26. minutumban. A teljesen megzavarodott DVSC részéről nem érkezett válasz, sőt, Hidi még a szünet előtt lőtt egy bombagólt, 0-3 virított az eredményjelzőn, amit nem is hagytak szó nélkül a Loki-drukkerek.

A második játékrészben kiegyenlítettebb volt a játék képe, igaz nem azért, mert a Debrecen feljavult, hanem a Honvéd játékosai vettek visszább, ami háromgólos előnyük tudatában nem olyan meglepő. Akadt még pár gólszerzési lehetőség a meccsen, főleg a vendégek oldalán, de pontatlanok voltak a befejezések. A Honvéd számára ez belefért, 3-0-ra nyertek a fővárosiak. A Loki idén először kapott ki.

A Loki közvetlen riválisai közül az Újpest a DVTK ellen játszott rangadót. Nagyon úgy tűnt, 0-0-ra végeznek a csapatok, azonban az utolsó pillanatban, a 93. percben Andric révén a lila-fehérek megszerezték a győztes találatot. A IV. kerületi együttes ezzel előrelépett a tabella harmadik helyére.

A Videoton a lassan mumussá váló Békéscsaba ellen játszott döntetlent, az újonc egyszer legyőzte a címvédőt, kétszer ikszelt vele.

Az MTK úgy győzte le – Dunaújvárosban – a Haladást 3-1-re, hogy a 12. percben a szombathelyiek szerezték a találkozó első gólját. A kék-fehérek feljöttek a második pozícióba, pontazonossággal, de több győzelemmel állnak, mint a rivális Újpest.

A Paks két vesztes mérkőzés után visszatért a győzelem ösvényére, a tolnaiak otthon gyűrték le 2-0-ra a Vasast.

Eredmények – OTP Bank Liga, 25. forduló

DVSC-TEVA – Budapest Honvéd 0-3 (0-3)

gólszerzők: Eppel (4., 26.), Hidi (38.)

MTK – Szombathelyi Haladás 3-1 (1-1)

gólszerzők: Thiam (16.), Strestík (59., 78., a másodikat 11-esből), illetve Ugrai (12.)

Paks – Vasas 2-0 (1-0)

gólszerzők: Bertus (33.), Hahn (79.)

Újpest – Diósgyőr 1-0 (0-0)

gólszerző: Andric (93.)

Videoton – Békéscsaba 1-1 (0-1)

gólszerzők: Stopira (57.), illetve Laczkó (9.)

piros lap: Damjanovic (95.)

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 24 19 2 3    48–12 +36 59
2. MTK Budapest 24 11 7 6    31–23 +8 40
3. Újpest FC 25 10 10 5    33–24 +9 40
4. DVSC-Teva 25 10 9 6    39–28 +11 39
5. Videoton FC 25 12 2 11    28–25 +3 38
6. Paksi FC 24 10 6 8    30–25 +5 36
7. Szombathelyi Haladás 25 9 9 7    23–27 –4 36
8. Budapest Honvéd 25 8 7 10    30–29 +1 31
9. Diósgyőri VTK 25 7 6 12    27–38 –11 27
10. Puskás Akadémia FC 24 5 7 12    28–39 –11 22
11. Vasas FC 25 6 3 16    20–40 –20 21
12. Békéscsaba Előre 25 4 6 15    21–48 –27 18

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik