Foci

Hármat lőtt az utolsó percekben a Dortmund

Vasárnap délután a titkon tán még bajnoki címről áhítozó Dortmund a kiesés ellen küzdő Hoffenheimet látta vendégül hazai környezetben.

25 perc telt el a mérkőzésből, amikor Rudy találatával nagy meglepetésre Szalai Ádám korábbi csapata megszerezte a vezetést a Signal Iduna Parkban.

Szépen őrizte előnyét a Hoffenheim, viszont a kék-fehérek bő egy óra elteltével tíz emberre fogyatkoztak, miután Rudy durva belépőjét piros lappal jutalmazta a játékvezető.

Sokáig így is úgy tűnt, hogy pontokat veszít a Dortmund, de a hajrában megemberelték magukat Thomas Tuchel tanítványai.

Egészen a 80. percig kellett várni az egyenlítésre, Mkhitarjan egy szögletvariáció után lőtte ki a hosszú alsót.

Öt perccel később már a Dortmundnak állt a zászló, miután Adrian Ramos életerős fejese landolt a hálóban.

A hosszabbításban Aubameyang döntötte el végleg a három pont sorsát, a támadó egy kontra végén volt eredményes.

Győzelmével a Dortmund továbbra is nyolc pont távolságra van a bajnoki tabellát vezető Bayern Münchentől a második helyen.

Mivel a Mönchengladbach döntetlent játszott az Augsburg vendégeként, a Leverkusen pedig kikapott a Mainztól, így Dárdai Pál Herthájának immár három pont az előnye a Gladbach előtt a dobogó legalsó fokán.

Eredmények – Bundesliga, 23. forduló:

Borussia Dortmund-1899 Hoffenheim 3-1 (0-1)
FSV Mainz 05-Bayer Leverkusen 3-1 (2-0)
Augsburg-Borussia Mönchengladbach 2-2 (0-1)
Eintracht Frankfurt-FC Schalke 04 19.30

 

szombaton játszották:
Hamburger SV-Ingolstadt 1-1 (1-0)
VfB Stuttgart-Hannover 96 1-2 (1-1)
Werder Bremen-Darmstadt 2-2 (1-1)
VfL Wolfsburg-Bayern München 0-2 (0-0)

 

pénteken játszották:
1. FC Köln-Hertha BSC 0-1 (0-1)

 

A tabella
1. Bayern München 23 20 2 1 58–11 +47 62
2. Borussia Dortmund 23 17 3 3 57–25 +32 54
3. Hertha 23 11 6 6 31–24 +7 39
4. Mönchengladbach 23 11 3 9 45–40 +5 36
5. Mainz 23 11 3 9 32–29 +3 36
6. Bayer Leverkusen 23 10 5 8 32–26 +6 35
7. Schalke 22 10 4 8 31–29 +2 34
8. Wolfsburg 23 8 7 8 32–31 +1 31
9. Ingolstadt 23 8 6 9 17–24 –7 30
10. 1. FC Köln 23 7 8 8 24–29 –5 29
11. Hamburg 23 7 7 9 26–31 –5 28
12. VfB Stuttgart 23 8 4 11 35–44 –9 28
13. Augsburg 23 6 7 10 26–33 –7 25
14. Darmstadt 23 6 7 10 25–36 –11 25
15. Eintracht Frankfurt 22 5 7 10 27–37 –10 22
16. Werder Bremen 23 5 6 12 27–46 –19 21
17. Hoffenheim 23 3 9 11 23–36 –13 18
18. Hannover 23 5 2 16 21–38 –17 17

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik