Foci

Bundesliga: 2016-ban először nyert Dárdai csapata

Megerősítette helyét a dobogón a berlini együttes.

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 23. fordulójában a Dárdai Pál vezette Hertha BSC az 1. FC Köln otthonába látogatott. A két csapata az őszi szezonban a hatodik fordulóban találkozott, akkor Vedad Ibisevic duplájával nyertek a fővárosiak. A Hertha harmadik volt a mérkőzés előtt, míg a Köln a kilencedik pozícióból várhatta a kezdő sípszót.

A vendéglátók korán vezetéshez juthattak volna, de Risse szabadrúgása után Mavraj a jobb alsó mellé lőtt. Néhány perccel később Modeste lőtt kiszorított helyről, de Jarstein a helyén volt. Húsz perc játék után már a berliniek előtt is adódtak helyzetek, de Kalou és Haragucsi is pontatlan volt.

Két perccel a félidő vége előtt megszerezte a vezetést a Dárdai-csapat. Kalou passza után Ibisevic estében, tizenegy méterről kilőtte a bal alsót (0-1).

A fordulás után mindkét akadtak kisebb-nagyobb lehetőségek, de az eredmény már nem változott. A Köln nyolc perccel a vége előtt járt a legközelebb az egyenlítéshez, akkor Modeste a kapufát találta el.

A Bundesligában ez volt a fővárosi együttes első győzelme 2016-ban. Sikerével a Hertha megerősítette harmadik helyét a tabellán, biztos, hogy a forduló után is a dobogón lesz.

Eredmény – Bundesliga, 23. forduló

1. FC Köln – Hertha BSC 0-1 (0-1)
Gólszerző: Ibisevic (43.)

Tabella:

1. Bayern München 22 19 2 1 56–11 +45 59
2. Borussia Dortmund 22 16 3 3 54–24 +30 51
3. Hertha 23 11 6 6 31–24 +7 39
4. Bayer Leverkusen 22 10 5 7 31–23 +8 35
5. Mönchengladbach 22 11 2 9 43–38 +5 35
6. Schalke 22 10 4 8 31–29 +2 34
7. Mainz 22 10 3 9 29–28 +1 33
8. Wolfsburg 22 8 7 7 32–29 +3 31
9. 1. FC Köln 23 7 8 8 24–29 –5 29
10. Ingolstadt 22 8 5 9 16–23 –7 29
11. VfB Stuttgart 22 8 4 10 34–42 –8 28
12. Hamburg 22 7 6 9 25–30 –5 27
13. Augsburg 22 6 6 10 24–31 –7 24
14. Darmstadt 22 6 6 10 23–34 –11 24
15. Eintracht Frankfurt 22 5 7 10 27–37 –10 22
16. Werder Bremen 22 5 5 12 25–44 –19 20
17. Hoffenheim 22 3 9 10 22–33 –11 18
18. Hannover 22 4 2 16 19–37 –18 14

Ajánlott videó

Olvasói sztorik