Foci

Röhej, Csank János a 20. század végén ragadt

Itt az újabb bizonyíték arra, miért tart ott a magyar klubfutball, ahol.

Az a baj, hogy a magyar labdarúgásban dolgozó edzők többsége zárt ajtók és vastagon besötétített ablakok mellett tekint a világra évtizedek óta. Ezt tökéletesen bizonyítja most nekünk Csank János.

A “magyar labdarúgás legnagyobb vadásza” itthon még a sikeresebb szakemberek közé tartozik. Két bajnoki címe (Vác, 1994, FTC, 2001) mellett szövetségi kapitány is volt, sőt, elmondhatja, hogy Bernd Storck válogatottjának tavalyi Norvégia elleni sikeres pótselejtezője előtt ő vezette legtovább a nemzeti tizenegyet, amikor az 1998-as vb selejtezőn hasonló szituációban a jugoszlávoktól 12-1-es vereséget szenvedtünk (október 29., Budapest: 1–7, november 15., Belgrád: 0–5) és így nem jutottunk ki a franciaországi világbajnokságra.

Az a helyzet, hogy Csank mester gondolkodásban valahol itt ragadt a ’90-es években és ezt a csütörtöki Nemzeti Sportban be is bizonyította. Idézzük:

Évek óta mondom, hogy a magyar ember lehetőleg a magyar futballt szeresse, támogassa, népszerűsítse. Erre mit látok? Budapesti kocsmákban vagy tudom is én hol, Arsenal és Barcelona-dresszbe öltözött honfitársaink kurjongatnak, éltetik az angol, meg a spanyol csapatot. Nem hiszem el, hogy magyar ember ugyanúgy tud lelkesedni külföldi klubért, mint a sajátjáért

– fogalmazott Csank mester. Csak mesternek üzenjük, ideje lenne leszállni a “magaslesről”…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik