Foci

Gyászol a Fradi, meghalt Rudas Ferenc

Kilencvennégy éves korában elhunyt az FTC örökös bajnok labdarúgója.

Rudas Ferenc egész felnőtt pályafutása során csak a Fradiban szerepelt, labdarúgó-karrierje után pedig élete végéig a Ferencvárost szolgálta. Feri bácsival egy igazi legenda távozott közülünk, aki hűségével, odaadásával és Fradizmusával minden magyar embernek példát mutatott. Rudas Ferencet a Ferencvárosi Torna Club saját halottjának tekinti – számolt be a zöld-fehér klub facebook oldala.

A kiváló hátvéd 1921. július 6.-án Ruck Ferenc néven látta meg a napvilágot Budapesten és húsz évvel később, 1941. november 23-án, az Üllői úton mutatkozott be a Ferencváros első csapatában. Akkor a Salgótarján elleni 6-0-ra nyertek.

“Mintegy két évvel ezelőtt a Ferencváros új, fiatal hátvédet próbált ki a csapatában. Rucknak, később Rudasnak hívták. Jó alakú, kissé még nyers játékost ismertünk meg benne. Az első mérkőzésén érthető lámpalázzal küzdött, de a mozgása biztató volt. A bírálat is jóindulatú volt és megemlítette a játékos gyorsaságát. Rudas játékával elégedettek voltak a Ferencvárosban. A fiatal fiú hamarosan megszokta az NB I légkörét, pompásan rúgott, rengeteg munkát vállalt és még a gyorsasága is fejlődött.

— írta róla a tempofradi.hu.

A kora leggyorsabb hátvédjének tartott labdarúgó három utcával a Fradi-pálya mellett született, édesapja is futballista volt. 1944-ben már az év futballistájának választották. A Fradiban 13 év alatt, 1954-ig 367 bajnokin 35 gólt és egy bajnoki címet (1948/49) szerzett összesen. A  magyar válogatott mezét 23 alkalommal ölthette magára. Gyetvai László 2013. augusztus 28-i halála óta a legidősebb válogatott labdarúgó volt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik