Foci

Egy videóban összefoglaljuk a hollandok teljes Eb-selejtezőjét

Ne szépítsük: a holland labdarúgó-válogatott leszerepelt az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. Az Oranje kedden este hazai környezetben kapott ki 3-2-re Csehországtól úgy, hogy a vendégek bő egy félidőt emberhátrányban játszottak.

A narancsmezeseknek így maradt a csoport negyedik helye, 1984 után maradtak le ismét a kontinenstornáról. A szurkolók természetesen keresik a bűnbakokat, lehet mutogatni a holland szövetségre, a szakmai stábra és a legnagyobb sztárokra egyaránt.

Az egyik kiszemelt Robin van Persie, aki mintha leszállóágra került volna.

Nagy reményekkel igazolt Törökországba, de már a Fenerbahcénál is többnyire csak csere. A legtöbb válogatott meccsel a lábában joggal várták tőle a vezér szerepét, de csak három gólt és két asszisztott jegyzett a selejtezősorozatban – bár még így is a hollandok egyik legjobbja volt.

A keddi, csehek elleni meccs 66. percében volt egy peches mozdulata, egy szabadrúgás után lepte meg, hogy eljutott hozzá a labda és a saját kapujába fejelt. Az eredmény ezzel lett 0-3 és ugyan a folytatásban a jó kapuba is betalált, egyenlítenie nem sikerült a hazaiaknak.

Hollandia a csúfos selejtezősorozathoz passzoló befejezést produkált.

Nézzük is azt az öngólt:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik