Bernard Casoni (Videoton), Thomas Doll (Fradi), Robert Jarni (PFLA), Zoran Szpisjak (Békéscsaba), László Csaba (romániai), Nebojsa Vignjevics (szerb), Marco Rossi (olasz). Az NB1 2015/16-os szezonja velük indult, továbbá a válogatott élén Dárdai Pált Bernd Storck (német) váltotta.
A külhoni szövetségi kapitány nem újdonság, volt már rá példa több is, ám arra még nem, hogy az NB1 kispadjait több mint ötven százalékban külföldi edzők uralják. Ez csúcs a maga nemében. Casoni már nincs a Videotonnál, de nem kétséges, hamarosan megtalálja Kovács Zoltán sportigazgató az utódját – várhatóan külföldről.
A szurkolók és a futballszakma állandó teoretikus vitát folytat arról, a külföldi edző a jobb, vagy a magyar? Miközben a magyar edzői kar védi a mundért, a potenciális munkahelyeinek számát, a fenti felsorolás azt bizonyítja, a tulajdonosok már inkább hisznek a külhoni tudománynak.
Holott az egyik is lehet jó és a másik rossz. Itthon a magyar is képes eredményt elérni, ahogy a külföldi sem hozza automatikusan a bajnoki címet. Ezért a kérdés sokkal inkább az, a kiválasztott szakemberek, tudnak-e valamit klubjuk identitásáról, különösen, ha az illető külföldi?
Egyel magasabb szintre címezve a kérdést: vajon, az edzőt szerződtető tulajdonos, illetve szakmai vezető tisztában van-e ezzel? Felismeri-e misszióját a magyar futballkultúra helyreállításának vonatkozásában? Vagy csak kell egy csapat, mert azt mondták…?
Az 1920-as 30-as évekre Magyarországon kialakultak a vezető klubok – ma már hagyományosnak tekinthető -, az adott klub identitását reprezentáló játékstílusai.
Ezért volt hajdanában az NB1 a „stílusok csatája”, ami ma egyáltalán nem mondható el róla. De tán éppen ezért a tradicionális futballstílussal rendelkező kluboknak (FTC, Újpest, Honvéd, MTK, Vasas, Győri ETO), azok tulajdonosainak, vezetőinek óriási a felelősségük. Küldetésük van (lenne) az újjáépítés alatt álló magyar futballiparággal szemben. Önmaguk identitásának újjáélesztésével áttételesen a magyar futballt építhetnék újjá.
Merthogy a magyar futball válságának legmélyebb oka a labdarúgó kultúránk kihalása. Minden további indok – nincs pálya, nincs pénz (már négy éve van), kevés a gyerek, rossz a labdarúgó, rossz a vezető, rossz a bíró, rossz az újságíró, stb. – a folyamatban katalizátorként vesz részt, de annak nem oka. A válság mélyülését erősítő, a sportsajtó által nap, mint nap lerágott csontkupac csupán.
A múlt század elején a magyar futballkultúra alulról szerveződve jött létre. Először kialakult a klubkultúra, mely létrehozta az iparági kultúrát, de nem tudatosan, hanem spontán, önszerveződve alakult ki.
Az alulról szerveződő labdarúgó kultúra helyreállítással szemben létezik egy másik út is, a felülről diktált iparági átalakítás. Ez a modern idők útja. Más futballnemzetek – például a német és mintájukat követve a svájci, a belga, az osztrák – a 2000-es évek elejétől már sikeresen megtették ezt, napjainkban látványos az eredményessége.
Ebbe a lehetőségbe itthon az MLSZ-nek kell belekapaszkodnia, de a jelek szerint a szövetség – bár kétség kívül a feltételek megteremtése terén tetten érhető az akarat, a munka – a kultúra helyreállítás terén csak iszapbirkózást folytat egyelőre. Nincs felülről jövő iránymutatás, ezért ahány tulajdonos, edző, annyiféle stílus gyűrűzik lefelé utánpótlásszintig. Az gyermekcsapatoknál gyakran egy klubon belül két egymást követő korosztályos csapatot is tök ellentétes játékfelfogással küldenek pályára a “mesterek”.
Jelenleg két pozitív példa van csupán. Csak az FTC és az Újpest jár helyes úton. Az egyik tudatosan, a másik a véletlennek köszönhetően.
A Ferencváros a Nyilasi–Ebedli-féle generáció utáni időszakban teljesen elszakadt attól a játékstílustól, ami hajdanában jellemezte a csapatot. Az 1965-ös VVK-győztes csapat edzője, Mészáros „Dodó” József a „kombináció és a lendület” keverékeként fogalmazta meg a Fradi stílust. Leegyszerűsítve: középpályán „rövid stílus”, védelmi vonal áttöréskor, indításokkal, kiugratásokkal fűszerezett „hosszú stílus”. Mindez persze csak a formai jegyeket írja le.
A külső jegyek fennmaradásról, a Fradi-szívről, az utolsó percig való küzdelemről, az ellenfél megfélemlítéséről mindig is a szurkolótábor gondoskodott. Komikus, hogy az egyesületi vezetők, a soros edzők évtizedekig nem ismerték fel az egyesület gyökereit, míg a szurkoló tábor, akinek nem ez lett volna a feladata, sosem feledte.
Ezek után 2011-ben került a klubelnöki székbe Kubatov Gábor, míg a labdarúgók közvetlen irányítása Ifj. Orosz Pál, akinek édesapja tagja volt az FTC fentebb már említett 1965-ös VVK-győztes csapatának. Ők azonnal a külföldi edzőre szavaztak. Szerződtették Ricardo Monizt, és felismerve a Fradi identitást, közösen klubkultúra helyreállításba kezdtek. A holland edző munkájának eredményeként a klub is visszatalált a Fradi útra és Moniz után immár Thomas Dollal, de szisztematikusan építik a klubot, a hagyományoknak megfelelően.
Az Újpest teljesen más eset. A klasszikus Újpest-stílus, az attraktív, látványos, kombinációkkal fűszerezett, gyors támadójáték, a Fazekas-Bene-Dunai II-Zámbó generációval eltűnt. Az új belga tulajdonos érkezése után, kinevezett Nebojsa Vignjevics azonban a klub hőskorához hasonló futballfelfogást képvisel. Az Újpest jelenleg első szándékú, őszinte játékot játszik. A támadásokra és nem második szándékból, a bunkerfocira, a kivárásra, az ellenfél hibáinak kihasználására rendezkedett be.
Talán nem véletlen, hogy a két csapat szeptemberi derbije (Újpest-Fradi 1-2) az év legmagasabb iramú mérkőzését hozta, amelyet Thomas Doll is európai színvonalú meccsnek titulált. Ő tudja, játékosként és edzőként is látott már ilyet. A gyepről.
Közérthetőbben: visszatérés az identitáshoz, a gyökerekhez. A Fradi és az Újpest hagyományos stílusának modernizált megközelítése ráadásul jelenleg párhuzamos az európai trenddel, a modern stílussal. Nem amúgy magyarosan, elrontani akarják az ellenfél játékát, hanem törekednek a saját stílusjegyük ellenfélre erőltetésére. Ez persze nem garancia a mindenkori győzelemre, de eredménytől függetlenül ezért élvezetesek, változatosak, a közönség számára szórakoztatóak a két csapat bajnokijai.
A két fővárosi klub futballkultúrájának reinkarnációja között jelentős különbség azonban, hogy míg a Ferencváros tudatos munka eredményeként építi újra magát, addig az Újpest véletlenül talált rá a helyes útra, az edző személye, játékról alkotott felfogása hordozza magában a megoldást. Ennek következtében egy edzőváltással könnyen le is térhet róla. És a többiek? Ha ismerik is a gyökereiket, jelenleg sötétben tapogatóznak.
