Foci

Az Újpest ellen támadt fel a Videoton

Az emberhátrány megpecsételte a fővárosi csapat sorsát Székesfehérváron.

Székesfehérváron a két csapat múltja alapján rangadót rendeztek az OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombat esti záró mérkőzésén. Az utolsó előtti helyen tanyázó Videoton fogadta a Derbit elveszítő Újpestet.

A hazaiak kezdőcsapatán kapott helyet két olyan futballista, Asmir Suljic és Loic Nego, akik nemrég még a mostani ellenfélben játszottak.

Az első félidő elején sok minden nem történt, a 26. percben történt az első említésre méltó esemény. Akkor Suljic lövését blokkolták, majd Pölöskei lőtte mellé a kipattanót. Hat perccel később pedig Nego lőtt kapásból, Balajcza szépen védett.

A 37. percben az Újpest is jelezte, hogy pályán van. Diagne elől Simon mentett, viszont majdnem a saját kapujába jutatta a labdát. Három perccel később megint a Fradi ellen a gólját egy selfie-vel ünneplő csatár került helyzetbe, de az ötös sarkáról kis túlzással kilőtte a stadionból a játékszert.

A második játékrész elején előbb jogosan nem kapott büntetőt a hazai csapat, majd Solymosi ismét jó döntést hozott amikor Mohl kézzel belekapott a labdába a tizenhatoson belül. A megítélt tizenegyest Gyurcsó Ádám higgadtan értékesítette (1-0).

A folytatásban sok minden már nem történt az utolsó szűk húsz percig. A 73. percben emberhátrányba került a fővárosi csapat, Jonathan Heris ütésért megkapta a második sárgáját.

A legvégén kihasználta az emberelőnyt a Vidi. A 86. percben Stopira bedobása után Gyurcsó bombázott az alsóba (2-0). A teljesen széteső fővárosiak ellen Kovács István is betalált (3-0), végleg lezárva ezzel a mérkőzést.

A lilák egy valaminek örülhettek a mérkőzésen, hosszú sérülés és rehabilitáció után csereként beállt Kabát Péter, de segíteni ő sem tudott.

Eredmény – OTP Bank Liga, 9. forduló

Videoton – Újpest 3-0 (0-0)
Gólszerző: Gyurcsó (56. – büntetőből, 86.), Kovács (90.)
Kiállítva: Heris (73.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik