Foci

Tizenegyesből sem ment a Honvédnak, a fővárosban nyert a Loki

budapest honvéd (Array)
budapest honvéd (Array)
A Haladás nem tudott nyerni hazai pályán, így tovább nőtt a Fradi előnye.

Haladás – Budapest Honvéd 0-0

A második helyen álló szombathelyi gárda a nyolcadik fordulót követően. A nem túl eseménydús összecsapáson közelebb állt a győzelemhez a Budapest Honvéd.

Az első félidőben Youla lesről fejelt a hazai kapuba, majd Vernes büntetőjét védte Király.

A második játékrész elején Popin rontott ordító helyzetben, majd hajrában kétszer is hősiesen mentett a kispestiek védelme.

A döntetlennek köszönhetően a Fradi már tizenegy ponttal vezet a második pozícióját megőrző Haladás előtt.

Vasas – Debrecen 0-1 (0-0)

Mindkét csapat győzött az előző fordulóban, Angyalföldön viszont a vendégek kezdtek jobban. Mészáros fejesét Nagy ütötte a kapufára, a hazaiak igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani.

A mérkőzés egyetlen gólja a 78. percben született meg. Bódi kiugratása után Kulcsár lőtt 11 méterről lőtt a hálóba (0-1).

A hajrában már nem tudott újítani a Vasas, így vesztesen hagyta el a pályát.

Paks – MTK 0-0

A dobogóra fellépő vendégek voltak aktívabbak, de gólt nem sikerült szerezniük. A Paks a legutóbbi találkozón legyőzte a bajnokot, most viszont örülhetett az egy pontnak.

Eredmény – OTP Bank Liga, 9. forduló

Haladás – Budapest Honvéd 0-0
Vasas – DVSC-TEVA 0-1 (0-0)
Gólszerző: Kulcsár (78.)
Paks – MTK 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik