Foci

Ez az 1-0 Magyarország győzelme

Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az egész ország sikere, hogy csapata péntek este legyőzte a finneket az Eb-selejtezőn.

“Le a kalappal a csapat, a média és a stáb előtt, mert ha összefogunk, akkor az ilyen meccseket így lehet megnyerni, ez az 1-0 Magyarország győzelme” – nyilatkozta az összecsapást követő sajtótájékoztatón a szövetségi kapitány, aki a “felfokozott hangulat” miatt nem szeretett volna arról beszélni, hogy vállalja-e a folytatást a nemzeti csapat kispadján, amelyre eredetileg ideiglenesen, három Eb-selejtező és a jövő kedden sorra kerülő oroszok elleni barátságos mérkőzés erejéig ült le.

A győztes gólt szerző Gera Zoltánnal kapcsolatban megjegyezte, a nyolcvanadik válogatottságán pályára lépő ferencvárosi futballista cseréje a 60. percre volt tervezve, ám a játékos jelezte, bírja a folytatást.


Fotó: MTI

“Gera Zolit mindig megkérdezem, így volt ez Bukarestben is, ő kérte, hogy maradjon, olyan játékosnak tartom, aki nem fog engem becsapni. Egy ilyen labdát csak ő tud befejelni.”
    
A tréner külön kiemelte az újonc Forró Gyula teljesítményét is, ugyanis az újpesti védő szerinte egy ilyen éles helyzetben kiválóan szállt be a játékba és jól zárta le a területeket.


Fotó: MTI

A keddi oroszok elleni találkozóval kapcsolatban megjegyezte, bízik abban, hogy minél többen kijönnek majd újra a stadionba.
   
Mixu Paatelainen, a finn válogatott szövetségi kapitánya azt mondta, nem számítottak arra, hogy ilyen jó fizikai állapotban lévő magyar csapattal találkoznak.
    
“Reménykedtünk egy jobb eredményben, bíztunk abban, hogy a gyors labdajáratásokkal meg tudjuk zavarni a magyar csapatot, meg is voltak a lehetőségeink, de sajnos nem éltünk velük” – nyilatkozta Paatelainen.

A magyar válogatott ennek a győzelemnek köszönhetően a csoport harmadik, pótselejtezőt érő helyéről várja a tavaszi folytatást. Jövő márciusban a görögöket fogadjuk, majd június és október között eldől, mely csapatok kvalifikálják magukat a kontinenstornára.

A csoportunkban eddig az északírek álltak a tabella élén, hibátlan mégleggel, most viszont a románok átvették a vezetést, köszönhetően annak, hogy legyőzték az északiakat. Meglepetésre a vb-t is megjárt görögök nyeretlenül a hatos végén kullognak.

A magyar-finn meccs után megkezdődtek a találgatások, Dárdai Pál vajon marad-e a helyén, vagy az MLSZ ahogy korábban szerette volna, más edzővel képzeli el a jövőt.

Tőzsér Dániel, a válogatott középpályása a találkozó után elmondta, ő nagyon szeretné, ha Dárdai maradna a szövetségi kapitány, de Dzsudzsák Balázs is amellett kampányolt, hogy ne legyen személyi csere a nemzeti csapat élén.

Eredmények – F csoport, 4. forduló

MAGYARORSZÁG-Finnország 1-0 (0-0)
Görögország – Feröer-szigetek 0-1 (0-0)
Románia – Észak-Írország 2-0 (0-0)

Az állás: 1. Románia 10 pont, 2. Észak-Írország 9 pont, 3. MAGYARORSZÁG 7 pont, 4. Finnország 4 pont, 5. Feröer-szigetek 3 pont, 6. Görögország 1 pont.

A további program:
5. forduló, 2015. március 29.:
Magyarország-Görögország 20.45
6. forduló, 2015. június 13.:
Finnország-Magyarország 18.00
7. forduló, 2015. szeptember 4.:
Magyarország-Románia 20.45
8. forduló, 2015. szeptember 7.:
Észak-Írország – Magyarország 20.45
9. forduló, 2015. október 8.:
Magyarország – Feröer-szigetek 20.45
10. forduló, 2015. október 11.:
Görögország-Magyarország 18.00

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik