Foci sport

Bogdánt, Pintért és Halmosit is beválogatta Dárdai

A szövetségi kapitány jövő héten szűkít a pénteken kihirdetett bő keretén.

Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya pénteken bő keretet hirdetett. A csapat legközelebb november 14-én, Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen fogadja Finnországot a Groupama Arénában, majd négy nappal később ugyanott az oroszokkal játszik felkészülési találkozót

Az mlsz.hu cikkéből kiderül, hogy Bogdán Ádámra, a Bolton Wanderers kapusára, Pintér Ádámra, a Levadiakosz védőként és középpályásként is bevethető játékosára, valamint Halmosi Péterre, a Szombathelyi Haladás rutinos középpályására is számít Dárdai Pál.


Fotó: mlsz.hu

„Sajnos több olyan játékosunk is van, aki jelenleg kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódik, ők nem lehetnek most velünk, mert a felkészülésre rendelkezésre álló rövid idő miatt kizárólag olyan játékosokat hívunk be, aki teljesen egészségesen csatlakozhatnak a kerethez. Egyelőre bő keretben gondolkozom, a hétvégi bajnoki fordulót követően alakul ki azon játékosok névsora, akik megkezdik majd a közvetlen felkészülést a mérkőzésekre Telkiben” – mondta a kapitány a szövetség honlapjának.

Érdekesség, hogy az újpesti Simon Krisztián már nem a védők, hanem a támadók között van feltüntetve.

A magyar válogatott bő kerete

Kapusok: Király Gábor (Fulham), Dibusz Dénes (Ferencváros), Bogdán Ádám (Bolton), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg)

Védők: Fiola Attila (MVM Paks), Varga József (DVSC-Teva), Juhász Roland (Videoton FC), Pintér Ádám (Levadiakosz), Lang Ádám (Győri ETO), Kádár Tamás (DVTK), Korhut Mihály (DVSC-Teva), Forró Gyula (Újpest), Laczkó Zsolt (Kecskeméti TE), Gyömbér Gábor (Ferencváros)

Középpályások: Tőzsér Dániel (Watford), Elek Ákos (DVTK), Simon Ádám (Videoton FC), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Gera Zoltán (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC), Pölöskei Zsolt (MTK), Vécsei Bálint (Honvéd), Halmosi Péter (Haladás)

Támadók: Simon Krisztián (Újpest FC), Stieber Zoltán (Hamburg), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Győri ETO), Futács Márkó (Mersin İdmanyurdu), Rudolf Gergely (Győri ETO)

Az mlsz.hu alapján.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.