Foci

Újra a győzelem útjára lépett a Videoton

A fehérvári együttes 2-0-ra győzött hazai pályán a Paks ellen az OTP Bank Liga tizenkettedik fordulójában.

A Vidi az előző fordulóban, a Debrecen elleni vereség alkalmával vesztette el százszázalékos mérlegét, szintén azon a héten pedig kikapott a Ligakupában az Újpesttől a Szusza Ferenc Stadionban.

Most a forduló előtt a dobogó legalsó fokán álló Paks volt az ellenfél, s bár a találkozót eredetileg vendégként játszotta volna Joan Carrillo csapata, a paksi stadion használhatatlansága miatt felcserélték a felek a pályaválasztói jogot.

Fotó: vidi.hu

Az első játékrészben tapogatózó volt a játék, a vendéglátó játszott minimális mezőnyfölényben, de a kilátogató drukkerek nem láthattak komolyabb helyzeteket.

A szünet után aztán feltörte a paksi védelmet a Videoton, egy szöglet után Oliveira tüzelt a hálóba jó húsz méterről.

A hajráig nyílt maradt a meccs, amely a ráadás utolsó percében dőlt el végérvényesen: Molnár ment előre egy sarokrúgásnál, Nikolics pedig labdát szerzett, vezetgette azt, majd az üres kapuba gurított.

Eredmény – OTP Bank Liga, 12. forduló:

Videoton FC – MVM-Paks 2-0 (0-0)
Székesfehérvár, 1883 néző, v.: Kassai
      
Videoton:
Calatayud – Szolnoki, Juhász R., Vinícius, Stopira – Sándor Gy., Simon Á. – Álvarez, Kovács I. (Nikolics 73.), Oliveira (Heffler T. 79.) – Kleinheisler (Trebotic 66.)

Paks: Molnár P. – Fiola, Gévay, Kovács G., Báló (Vági A. 83.) – Tamási, Bertus – Hahn, Bartha (Kulcsár D. 73.), Haraszti – Simon A. (Nagy T. 73.)

gólszerzők: Oliveira (57.), Nikolics (93.)

sárga lap: Vinícius (72.), Szolnoki (88.), illetve Kovács G. (9.), Kulcsár D. (78.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik