Foci

Csak jövőre lesz meg az új focikapitány?

labdarúgás (labdarúgás, )
labdarúgás (labdarúgás, )

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője elmondta, javában zajlanak a tárgyalások és az egyeztetések, de egyelőre nincs mit bejelenteni.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendége, ahol – főleg az épülő és fejlesztés előtt álló stadionok mellett – a kapitánykérdés is szóba került. Sipos igen visszafogottan nyilatkozott, így túl sok mindent nem tudtunk meg, az is lehetséges, hogy az MLSZ csak jövőre jelenti be, ki lesz Egervári Sándor utódja.

„A szövetség nem ígérte, hogy ezen a héten megnevezi a szövetségi kapitányt. Egyeztetések és tárgyalások jelenleg is folynak és amennyiben lesz közölni valónk, azonnal kiállunk a nyilvánosság elé. Jelenleg nincs” – mondta a Digi Sportnak Sipos Jenő, aki azt sem akarta megmondani, hogy magyar vagy külföldi kapitányban gondolkodik-e az MLSZ és hogy idén vagy már csak jövőre jelentik be, ki irányítja majd a magyar labdarúgó-válogatottat.

Sok nevet bedobott már a magyar média, ám a legtöbbször Fred Ruttenével lehet találkozni, aki korábban a PSV Eindhovennél együtt dolgozott Dzsudzsák Balázzsal. Sőt, még az is elterjedt a hazai sportsajtóban, hogy már megszületett az egyezség közte és az MLSZ között, de ezt az érintettek cáfolták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik