Foci

Kilenc hónapra eltiltották a PSG sportigazgatóját

Leonardo (leonardo, )
Leonardo (leonardo, )

Leonardo a Valenciennes elleni bajnoki után lökte meg a játékvezetőt az öltözőfolyosón.

Május 5-én játszották a francia labdarúgó-bajnokságban a Valenciennes és a Paris Saint-Germain mérkőzését, ám a találkozó nem az 1-1-es döntetlen miatt maradt emlékezetes. Azért nem, mert a lefújást követően a televízió kamerái követték a játékvezetőket az öltözőfolyosókig, így az egész világ láthatta, amint Leonardo, a PSG brazil sportigazgatója egy bodicsekkel arrébb löki Alexandre Castro játékvezetőt.

Az eset nem maradt megtorlatlanul, a Francia Labdarúgó Szövetség (LFP) május 8-i kezdéssel kilenc hónapra eltiltotta Leonardót, aki a meccsek ideje alatt semmilyen hivatalos dolgot nem csinálhat. Mindez azt jelenti, hogy amennyiben Carlo Ancelotti valóban a Real Madridhoz szerződne, biztosan nem a brazil lenne az utódja, mert a kispadra sem ülhetne le.

Párizsban kiállnak a brazil mellett, valamint fellebbeznek az ítélet ellen – pedig a klubot is megbüntették. A bajnokot három pont levonásával sújtották, de csak felfüggesztve. Mindez azt jelenti, ha bármilyen kihágást követ el a klub a 2013/14-es idényben, úgy három egységet levon tőlük a szövetség.

A sportigazgatónak novemberben már volt egy kétmeccses eltiltása, akkor azért, mert kemény szavakkal bírálta egy másik bíró ténykedését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik