Nem ilyen tavaszi rajtban reménykedtek az újpestiek – Fotó: MTI
A játéknapot a Debrecen kecskeméti vendégjátéka nyitotta, bár az a mérkőzés nem hozott gólt. Ami viszont kora délután elmaradt, azt a Szusza Ferenc stadionban a Paks bepótolta, hiszen hatszor mattolták az Újpestet úgy, hogy a lilák egyszer sem tudtak válaszolni, ráadásul emberhátrányban fejezték be a találkozót.
A lilák számára horrorisztikus mérkőzés első komolyabb mozzanata Anton kiállítása volt a 14. percben: Könyves megindulása után a hazaiak játékosa becsúszva szerelt, a játékvezető szerint szabálytalanul, így villant a piros, és még tizenegyest is rúghatott a Paks. Ezt Lázok értékesítette is, majd az első félidőben még további két gól következett.
Lázok – alázok
Előbb Lázok mesteri szabadrúgása talált magának utat Balajcza kapujába, majd Tököliről csorgott be egy labda a gólvonal mögé (0-3).
A fordulás után Lázok további két alkalommal célzott pontosan, a hajrában pedig Tököli is még egyszer beköszönt, így a vége 0-6 lett. Lázok János négy, Tököli Attila két találatot szerzett Újpesten.
A ligautolsó Siófok Szombathelyre látogatott. A Balaton-partiak hiába szerezték meg a vezetést Nagy Tamás révén, nem tudták kihúzni a meccs végéig, hiszen előbb Iszlai, majd Halmosi büntetőjével fordított a Haladás, így továbbra is két siker áll a Siófok neve mellett 18 meccs után.
Eredmények – OTP Bank Liga, 18. forduló |
Haladás – Siófok 2-1 (0-1) Gólszerzők: Iszlai (68.-bünetőből), Halmosi (76.-büntetőből) illetve Nagy T. (38.) Piros lap: Iszlai (74.) illetve Takács (68.) Újpest – MVM Paks 0-6 (0-3) |