Foci

Kecskemétről elhozott egy pontot az MTK

Az élvonalba feljutott MTK az első félidőben hátrányba került, de a hajrában egyenlíteni tudott a Kecskemét ellen az OTP Bank Ligában.

Egy forduló után még nehéz következtetéseket levonni a szezon hátralévő részére, ám azt talán biztosra vehetjük, hogy az élvonalba feljutott MTK nem az újoncok megszokott útját járja majd be, vagyis nem a bentmaradás a célkitűzés a kék-fehéreknél.

Ennek ellenére a hazaiak kezdtek jobban: Bori volt az első félidő legaktívabb játékosa, többször is veszélyes helyzetet alakított ki az MTK kapuja előtt, melyből Jorginho és Litsingi riogatta Hegedűst.

A kongói labdarúgó a KTE vezető találatánál is fontos szerepet játszott, ugyanis az ő lövése után jöhettek sarokrúgással a lilák: a szögletet Sós fejelte kapura, és a labda utat is talált magának a hálóba (1-0).

A szünet után viszont fordult a kocka, a vendégek helyzeték nyomás alá a Kecskemét kapuját: Tischler Patrik tíz percen belül kétszer is ziccerbe került, ám először fölé durrantott, majd Németh kapus védett.

A játékrész derekán érett már a vendégek találata, és a 75. percben meg is született: Tarabai kapufája után remekül kontráztak a kék-fehérek, majd az akció végén Könyves mértani pontossággal lőtte ki a bal felsőt (1-1). A hátralévő időben egyik háló sem rezzent már meg, így maradt a döntetlen, vagyis a Kecskemét két iksszel nyitotta a bajnokságot, míg az MTK négypontot gyűjtött eddig.

Eredmény – OTP Bank Liga, 2. forduló
Kecskeméti TE – MTK 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Sós (43.) illetve Könyves (75.) 

Kecskemét: Németh G. – Sós, Koszó, Vaskó, Mohl – Tölgyesi(Tarabai, 46.), Farkas B. (Bertus, 57.), Savic – Bori, Jorginho, Litsingi. Vezetőedző: Török László.

MTK: Hegedüs – Wolfe(Kelemen, 38.), Kálnoki Kis (Ladányi, 46.), Vukmir, Hidvégi – Zsidai, Vadnai – Könyves, Nikházi (Balajti, 66.), Csiki – Tischler. Vezetőedző: Garami József.

Sárga lap: Bori (82.), illetve Vukmir (77.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik