Foci

Jégeső és Honvéd-siker Siófokon

A Budapest Honvéd 1-0-ra nyert Siófokon az OTP Bank Liga első fordulójában. A meccset félbe kellett szakítani a vihar miatt.

A mérkőzés elején keresték egymáson a fogást a csapatok, ennek eredményeként a 12. percig kellett várni az első helyzetekig. Ekkor Ivancsics lőtt 25 méterről szabadrúgást, a labdát a bal felső sarokból kellett kitornáznia Szatmárinak. A sarokrúgás után Debreceni fejelt a jobb kapufa mellé.

Újabb tízperces eseménytelenség után Vernes ment el Fehér mellett, egy az egyben vezethette Szatmárira a labdát, de a kispesti támadó pár centit tévedett a befejezésnél, és mellégurított.

A Balaton-partiak első nagy lehetőségét a félidő végén láthattuk, ekkor Melczer egy remek indítással lépett ki, első próbálkozása gyengére sikeredett, de felszabadítás után is hozzá került a labda, azonban mindössze öt méterről is Kemenesbe lőtte a labdát.

Az első félidő góltalansága után a cseréken kívül szinte semmi nem történt, legalábbis a 69. percig, amikor Délczeg tört kapura, a siófoki védők a kapusra vártak, a kapus pedig a védőkre, de végül a cserejátékos próbálkozását szögletre mentette Szatmári.

A Honvéd éledezni kezdett a végére, előbb Marshal tesztelte a siófoki kapust, aztán egy szöglet után alakult ki a kapu előtt kavarodás, amiből a fővárosiak jöttek ki jobban: Ignjatovic eszmélt leggyorsabban, és néhány méterről befejelte a labdát (0-1).

Ekkorra már elérte a vihar a Balaton partját, az eső miatt az eddig sem roskadozó lelátók még jobban kiürültek.

Faggyas sárga lapja után (86. perc) Szilasi játékvezető félbeszakította a mérkőzést, a pályára zúduló jégeső miatt nem lehetett folytatni a játékot, mindenki az öltözőbe vonult.

Nagyjából tíz perc várakozást követően csillapodott a vihar, a találkozó folytatódott, de már semmi érdemleges nem történt, így a Honvéd mindhárom pontot elvitte Siófokról.

Eredmény – OTP Bank Liga, 1. forduló

Siófok Városi Stadion, 800 néző, Vezette: Szilasi Szabolcs

Siófok – Budapest honvéd 0-1 – (0-0)

Siófok: Szatmári – Mogyorósi, Nyári, Fehér, Fodor M. – Gál (Windecker,67.), Egerszegi – Pál Sz. (Horváth,46.), Melczer (Dajic,74.), Sipos – Molnár M. Vezetőedző: Horváth Károly/Mihalecz István

Budapest Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Debreceni, Vidovic – Zivanovic (Délczeg,53.), Johnson, Ivancsics – Diarra (Vécsei,57.), Diaby, Vernes(Faggyas,63.) Vezetőedző: Marco Rossi

Gólszerzők: Ignjatovic (78.)

Sárga lap: Gál (64.) illetve Ivancsics (3.), Vidovics (17.), Debreceni (39.), Faggyas (86.)

Piros lap:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik