Foci

Egyórás kényszerszünet után francia győzelem

francia-valogatott(210x140)(1).jpg (francia válogatott, )
francia-valogatott(210x140)(1).jpg (francia válogatott, )

A labdarúgó-Európa-bajnokság D csoportjában a franciák legyőzték Ukrajnát, így átvették a vezetést a kvartettben.

Óriási viharban kezdődött meg a találkozó Donyeckben, ahol az első körben a svédeket legyőző ukránok azokkal a franciákkal találkoztak, akik csak 1-1-re voltak képesek az angolok ellen.

A szakadó esőben ötpercnyi játékot engedett a holland játékvezető, ugyanis a stadion gyepe teljesen felázott, de ami nagyobb baj volt, rendkívül sűrűn villámlott Donyeck felett.

Ezért Björn Kuipers az öltözőbe parancsolta a csapatokat, és egy órán át ki sem jöttek onnan: ennyit állt a mérkőzés.

Az újrakezdést követően csak tapogatóztak a felek, próbálgatták mit bír a fű és a lágy talaj. Elvétve helyzeteket is láthattunk, de igazán a félidő derekán élénkült fel a játék.

A 29. percben Timoshchuk ügyetlenkedett saját térfelén, és ebből megléphettek a franciák, de Ménez ajtó-ablak helyzetben Pyatov kapusba lőtte a labdát.

Arról, hogy a másik oldalon Lloris se unatkozzon, Sevcsenko gondoskodott, ugyanis egy hosszan előrevágott labdát fejjel maga elé tett, majd éles szögből tüzelt, de a gall hálóőr a helyén volt.

Az első 45 perc – vagyis a kényszerszünet miatt első egy óra és 45 perc – utolsó nagy lehetősége Mexés nevéhez fűződött, de fejese után Pyatov bravúrja kellett, hogy ne egygólos vezetéssel vonuljanak öltözőbe a franciák.

Ami nem sikerült az első felvonásban, az kétszer is összejött a másodikban. Az 53. percben előbb Jérémy Ménez varázsolta be a labdát az ukránok kapujába, majd három perccel később Yohan Cabaye is ünnepelhetett: Benzema remek lefordulása után a támadó jó ütemben lépett ki a lesvonalon, és higgadtan a bal alsóba gurított.

Blohin mester hiába frissített csapatán, az ukránok lendülete elfogyott, és szinte alig tudtak kialakítani veszélyes helyzetet, így végül 2-0-ra nyert Franciaország, és négy pontjukkal átvették a vezetést a D csoportban. Mögöttük az ukránokat találjuk három ponttal, míg Anglia csak egy egységet gyűjtött. A négyes utolsó helyén a svédek szerénykednek, egyelőre pont nélkül.

Eredmény – labdarúgó-Európa-bajnokság, D csoport, 2. forduló

Ukrajna – Franciaország 0-2 (0-0)

Gólszerzők: Ménez (53.), Cabaye (56.)

Ukrajna: Pyatov – Selin, Khaceridi, Mikhalik, Timoshchuk – Gusev, Yarmolenko (Alijev, 69.), Nazarenko (Milevskij, 60.), Konopljanka, Shevchenko – Voronin (Devic, 47.). Vezetőedző: Oleh Blohin.

Franciaország: Lloris – Debuchy, Rami, Mexés, Clichy – Cabaye (M’Vila, 68.), Ribéry, Nasri – Ménez (Martin, 73.), Diarra, Benzema (Giroud, 76.). Vezetőedző: Laurent Blanc.

Sárga lap: Selin (55.), Timoshchuk (86.), illetve Ménez (41.), Debuchy (79.), Mexés (81.)

Videó: a franciák három perc alatt lerendezték az ukránokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik