Foci

Gera Zoltán fél év után térhet vissza

A West Bromwich magyar légiósa júliusban újra pályára lépne csapatában.

A West Brom magyar válogatott középpályása még tavaly novemberben sérült meg, célja nem más, teljesen felépülni és formába lendülni az előszezon indulásáig.

A magyar válogatott játékosnak a Tottenham ellen szakadt el a keresztszalagja, ami mindössze a harmadik mérkőzése volt azután, hogy visszatért bokasérüléséből.

Gera azt nyilatkozta az angol sajtónak, hogy az előszezonra már mindenképpen egészséges akar lenni, erre még közel két hónapja van, keményen fog dolgozni ez idő alatt az edzéseken.

„Szeretnék újra fitt lenni, az előző szezon nem sikerült valami jól. Előre tekintek, folytatom, amit elkezdtem és biztos vagyok benne, hogy a következő szezonban már ismét a csapatért küzdhetek” – mondta Gera.

A West Brom eközben új trénert keres, hiszen a korábbi edző Roy Hodgson már az angol válogatottat irányítja az Európa-bajnokságon. A poszt betöltésére egyelőre Chris Hughtonnak van a legnagyobb esélye.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik