A Kecskemét még csak negyedik éve tagja az NB I. mezőnyének, de már sokszor megtréfálta a Ferencvárost, így egy ideig a fővárosiak mumusának is számított.
Már az NB II. Keleti csoportjában is találkoztak a csapatok, akkor a zöld-fehérek egyszer sem tudtak a KTE ellen győzni, ez később az első osztályban már sikerült, egy alkalommal a Széktói Stadionban is.
Hiányzók nehezítik a Ferencváros sorsát, hiszen Pölöskey, Balog és Busai sem lehet ott a fél hatkor kezdődő mérkőzésen, de Otten játéka is kérdéses. A KTE-ben elképzelhető, hogy pályára lép Bori Gábor is, aki sérüléséből térhet vissza. Ott lesz a pályán a Ferencváros korábbi játékosa, Tököli Attila és a Videoton kölcsönjátékosa, Lencse László is. A KTE szerdán Ligakupa-döntőt játszott, 3-0-ra kikapott a Videotontól, a Ferencváros legutóbbi tétmeccsét az előző bajnoki fordulóban játszotta, akkor 2-2-t ért el a Győr ellen odahaza.
Mivel a Honvéd nyert a Siófok ellen, a Kecskemétnek győznie kell, ha versenyben maradna a negyedik helyért. Ebben a Ferencváros állíthatja meg. A mérkőzés előtt Simon Tiborra, a Fradi tíz évvel ezelőtt elhunyt ikonjára emlékeznek majd, akiről a héten el is nevezték a lelátó kettes szektorát.
Szintén pikáns meccs lehet az eddig még nyeretlen Zalaegerszeg és a Videoton összecsapása. Legutóbb az 1930-as években fordult elő, hogy egy csapat győzelem nélkül tudja le az NB I.-es szezont, ezt a ZTE szeretné elkerülni, és most -. ha már a Ferencváros ellen 2-0-ról sem sikerült – a bajnok ellen próbálja meg a bravúrt.
Az edzőjét ideglenesen megtaláló Újpest újabb sorsdöntő meccset vív a kiesés elkerülése érdekében, a Haladás othonából rabolna pontot.
A labdarúgó NB I. szombati programja |
Zalaegerszegi TE-Videoton 15 óra (Sport1) Ferencváros-Kecskeméti TE – 17 óra 30 perc (Sport1) Vasas-Pápa – 18 óra Pécs-Paks – 18 óra Haladás-Újpest – 18 óra |