Foci

Harmincezren várták hiába Anelkát

Egy szerencsétlen sérülés miatt elmaradt a volt válogatott francia csatár bemutatkozása a Sanghaj Shenhua csapatában.

Anelka tavaly decemberben került Sanghajba a Chelsea-ből, új csapata hazai pályán fogadta a Jiangsu Sainty gárdáját a kínai labdarúgó bajnokság nyitófordulójában.

A mérkőzésre több mint harmincezer jegy kelt el, a tömeg a veterán támadó bemutatkozását várta. A nézőtéren Yao Ming, az ország leghíresebb kosárlabdázója is ott ült. Hiába, a gall csatár állítólag a meccs előtt néhány órával összeszedett egy kisebb bokasérülést, és nem vállalta a játékot.

Anelka hiányának hivatalos okát többen is megkérdőjelezték Kínában. A Twitter ázsiai megfelelőjén, a Weibón már az 1-1-re végződött meccs alatt mentek a találgatások.

Az összecsapás után a francia válogatottal 1984-ben Eb-t nyert Jean Tigana, a Shenhua elnöke óvatosan nyilatkozott a játékosról, sokan szerették volna tudni, hogy mikor sérült meg. A válasz nem igazán fedte az első nyilatkozatot, hiszen már nem közvetlenül a meccs előtt történt sérülésről volt szó.

„Anelkának fájdalmai vannak, az elmúlt héten már nem végzett 100 százalékos edzésmunkát. Hogy mikor szerezte sérülését. ne tőlem kérdezzék, nem én vagyok az orvos” – nyilatkozta Tigana.

Anelka edzésen a sanghaji csapattal:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik