Egy jóvágású, középkorú férfiember születésének 39. évfordulóján ritkán dühöng annyit, mint tette azt Roberto Mancini, a Premier League-ben szárnyaló Manchester City menedzsere csapata liverpooli fellépésén.
Pedig a City a 31. percben Kompany révén már gólra váltotta fölényét, de két perc múlva már egyenlített is – a Manchester.
Adam hirtelen felindulásból távolról rászúrta, Lescott beleért, és a rossz irányba csalinkázó Hart mellett a vendégkapuban kötött ki a labda.
Ezzel ki is alakult az 1-1-es végeredmény, ami azonban az utolsó másodpercig nem volt biztos.
Főleg, hogy a megint az idiótábbik énjét a pályára hurcoló Balotelli a 83. percben a második sárga után mehetett zuhanyozni.
A Liverpool nagy hajrát nyitott, de hiába rendezett tűzijátékot Suárez és Carroll, illetve a túloldalon David Silvának az sem volt elég, hogy üres kapuba találjon be.
Néhány órával a feszült pontentés után talán Mancini mester szülinapja is visszazökken az ünnepi kerékvágásba…
Gólszerzők: Kompany (31.), illetve Lescott (öngól, 33.)
Piros lap: Balotelli (83.)