Foci

NB1, 10. forduló, beharangozó, 2.0

Két érdekes meccsel zárul az OTP Bank Liga 10. fordulója, a Fradi kecskeméti túrája és a Győr diósgyőri fellépése is izgalmas lehet.

A Ferencváros és a Kecskemét NB2-es összecsapásai néhány éve a másodosztály szuperrangadóinak számítottak.

A lassan magukra találó zöld-fehérek és a hazai pályán veszélyesen támadó KTE összecsapásának a papírforma alapján a vendéglátó Kecskemét az esélyese, de nem feltétlenül, főleg, hogy a hírös város csapata az előző körben pontokat vesztett a ZTE ellen.

“Győzni megyünk Kecskemétre, de a lényeg az lesz, hogy a csapat mindent kiadjon magából. Az győz majd, aki jobban alkalmazkodik a körülményekhez, az ellenfél taktikájához” – mondta az ftc.hu-nak Détári Lajos szakmai igazgató, ugyanitt nylatkozott a kecskeméti tréner, Tomislav Sivic is: “Ünnepi meccs lesz vasárnap, az lesz a 100. élvonalbeli meccsünk, emeli a rangot, hogy éppen a Fradi ellen. Természetesen győzelemmel szeretnénk ünnepelni”.

Kecskeméti TE – Ferencváros 16 óra (m1, ÉLŐ)
Kecskemét, Széktói Stadion, Vezeti: Solymosi Péter

A Debrecen kaposvári pontvesztése azt jelenti, hogy a Győr pontszámban megelőzheti a listavezetőt.

Ez azonban nem lesz egyszerű, az ETO-nak idegenben kéne legyűrnie a Diósgyőrt, az pedig minden vendégcsapat számára komoly erőfeszítést igénylő feladat.

A múlt héten a Győr a Fradit, a DVTK a Kaposvárt győzte le, két jó formában lévő csapat találkozik.

A vendégek mestere, Csertői Aurél vasárnap ünnepli 46. születésnapját, szép ajándék lenne számár egy győzelem.

Benczés Miklós, a DVTK mestere inkább elrontaná a kolléga szülinapját, de ez nem lesz könnyű, de mint a szakember nyilatkozta: “idén minden meccs nehéz”.

DVTK – Győri ETO 18 óra
Diősgyőr, Vezeti: Szilasi Szabolcs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik